Megújult a Bőrklinika

Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között adta át Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora, Decsi Tamás, a PTE Klinikai Központ főigazgatója és Csizi Péter, Pécs alpolgármestere a decemberben elköltözött PTE Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika Akác utcai telephelyét.

A Pécsi Tudományegyetem bőrklinikájának éves betegforgalma megközelíti az ötvenezret, ezért rendkívül fontos, hogy az ide járó páciensek megfelelő körülmények között kapják a kezeléseiket, és elégedettek legyenek a körülményekkel. A klinika új, Akác utcai telephelye erre tökéletesen alkalmas, hiszen könnyen megközelíthető épületegyüttesről van szó.

bőrklinika4

A 80 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően a klinika járó- és fekvőbeteg részlegét két külön épületben helyezték el, s mivel a klinika már nem különállóan, hanem más, az Akác utcai tömbben működő klinikákkal közösen látja el a betegeket egyazon telephelyen, így a vizsgálatok nagy része helyben is megoldható.

bőrklinika2
21. századi körülmények között gyógyulhatnak a betegek

– Még az idén szeretnénk beszerezni egy speciális, fényterápiás kabint, amely lehetővé teszi számos bőrbetegség és esztétikai bőrprobléma kezelését – mondta el Gyulai Rolland klinikaigazgató. – Emellett folyamatban van egy számítógépes fénykép- és adatrögzítő rendszer fejlesztése, mely megkönnyítheti és meggyorsíthatja a szakorvosok munkáját, a betegek kezelését.

Hirdetés

22 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A Pécsi bőrklinika fennállása óta letett valamit az asztalra!Az egész országban keresett volt,és elismerték a dolgozók szaktudását.Pár éve,önerőből elkezdődött a felújítás.Az első százmillió felhasználása után,a munkálatok félbe szakadtak,mert a pénzt az egyetem átcsoportosította.Új műtő,Amb,és részlegesen felújított osztályok megkönnyítették a dolgozók,és a betegek életét.Nem volt könnyű a munkálatok alatt fojtatni a betegellátást.,de a megújulás reményt adott.Pár évre!Most ideglenes hej százmilliós felújításból,aztán ismét költözés!Újabb százmillió!?Azt mondták a régi nem volt gazdaságos!Nem lehet hogy túl jó helyen van?!Nem az én posztom eldönteni,de tény,hogy most nincs jó helyen!

  2. Ha nem költözik oda a Leöwey, akkor miért nem maradhattak? 80 millióból lehetett volna némi felújitást ott is csinálni.

  3. Nem allt szandekomba kötözködni 35 evet huztam le a börklinikan szerettem tisztelettel gondolok ma is ra es nem erdekelt,ha nem ettem vagy nem tudtam wc-re mEnni csinaltam a dolgom es az a többi kolleganöim is es nem ilyen keves beteggel növerek akkor se voltak többen .

  4. kaméleon!

    Van itt pénz! Arra, ami nekik fontos.

    Csizikém itt az idő, tartsd be az ígéretedet!

  5. fejtől bűzlik a hal,olyan emberre bízták az átszervezést,akit a háta mögött csak félkegyelműnek hívnak,az igazgató pedig nem törődik az egésszel valóban sokat hallunk még erről.

  6. Másik portálon olvastam, hogy a Kodály úti épületet az Önkormányzat továbbra is felajánlja az Egyetemnek, hogy szabadon használja, amíg a felújítások tartanak (400 ágyas). Akkor miért is kellett elköltözni sok-sok pénzért a Bőrklinikának a Honvéd kórházba (ami még mindig nem a végleges helyük, hiszen egy két év múlva innen is mennek tovább)?? Egy pécsi illetőségű klinikaigazgató torkán ezt nem tudták volna lenyomni, nemhibába csábítottak idei egy szegedi orvost vezetőnek, akinek az égvilágon semmilyen kapcsolatrendszere nincs még itt a pécsi magasabb “körökben” és nincs kötődése sem a városhoz, sem a klinikáján dolgozók emberekhez. Jól ki volt ez találva!!

  7. Szerintem kertvárosban az elkövetkező 30 évben nem lesz rendelő.
    Rendelőket vontak össze a pénzhiány miatt ,tehát nincs pénz új rendelőre.

  8. Akinek az a véleménye a Bőrklinikai dolgozókról, hogy nekik semmi sem jó, üzenem próbáljon meg ott és olyan körülmények között dolgozni.A felső vezetésben egyébként is ezen intézmény sorsa és állapota volt az utolsó szempont.Sem az Akác utcai tömbben sem a Veress Endre utcai Rendelőintézet bőrgyógyászatán nincs elég dolgozó de senkit ez a tény nem érdekel. Nekem olyan érzésem van, mintha magukra hagyták volna őket.

  9. Az a recepció tényleg gáááz. 🙂 Épp ott voltam, amikor az egyik ott dolgozó hölgy egy deszkával, vagy bútorlappal, vagy mi volt az próbálta meghosszabbítani az asztalát, hogy elférjenek rajta a papírjai és a telefonja, mert hogy két normál méretű íróasztal nem fér be abba a lyukba és az övé egy egészen picike, alacsony asztalka. A kis ablakra felragasztott zöld lepedők is elég viccesek. 🙂 🙂 (Szegénykék!!)

  10. Ha egy ott dolgozó ismerősöm elkeseredésében a vállamon sirva merít erőt ahhoz hogy újra oda menjen másnap dolgozni úgy gondolom már tettem valamit a bőrklinikáért. Arról nem is beszélek hogy a saját autómmal a saját pénzemen hordtam át TÁRSADALMI munkában több emberrel együtt az ambulancia felszerelését a Honvédba mert az egyetem több száz ezres költöztetése fabatkát sem ért…de lehet tényleg nem tettem eleget csak dumálok. Azok a nők akik ott dolgoznak a mostoha körülmények miatt maximálisan helytállnak azért hogy embereket gyógyítsanak. Amíg az ő munkakörülményeik (fizetésről nem is beszélve) nem javulnak a betegellátást sem lehet javítani. Neked tisztelt kekeckedő nem kívánok egyebet csak annyit azért a havi 90ezerért csak egy hétig kötözgesd idegen emberek üszkös, kukacos lábát napi 8 órában étlen-szomjan wc nélkül…csak egy hétig, ne tovább.

  11. mondhatnánk azt is, hogy gusztustalan, akinek semmi nem jó, kérdés Te mit tettél le eddig az emberiség asztalára?, ha jól gondolom, akkor csak az örök elégedetlenkedésedet, és háttérben való dumálásodat,)))) de azt jó sokat!)))) NAGYON JO mindha en mondtam volna reg a betegek voltak fontossak itt meg ugy latom a dogozonak legyen minden jo inkabb nem idegesitem magam a sok elegedtlen emberen ragozhatnam ,de minek

  12. Egy ismerősöm is ott dolgozik. Azt meséli ő is, hogy rengeteg a probléma, amivel a vezetőség egészen egyszerűen nem foglalkozik. Sőt, állítólag meg is van nekik tiltva, hogy panaszkodni merjenek a klinikaigazgatónak, holott ő állítólag egész jó dolgokat tervez, csak sajnos a nagyon kevés személyzettel ezt gyakorlatilag lehetetlen véghezvinni. Az főnővér és az ambulanciavezető orvos a hét nagyobbik felében állítólag nem is tartózkodik a klinikán. Amikor éppen ott vannak sem azzal foglalkoznak, amivel kellene. Több dolgozó már a felmondást tervezi, kimerültek, leterheltek. Kevés a személyzet, nincs ambuláns műtő, nincsenek irodák, nincsenek pihenőhelyiségek. Munkakörök lettek úgy összekeverve, átszervezve, hogy az senkinek nem jó, de senki nem hallgatja meg őket erről. A szervezetlenségre egy jó példa, hogy rendszeresen kell az előjegyzett fekvőbetegeket értesíteni, hogy inkább máskor jöjjenek, mert nincs ágy – olyan is előfordult, hogy aznap(!) kellett értesíteni a betegeket, holott nagy részük már el is indult a bőröndjével, sokan vidékről. Ez vicc, az én munkahelyemen ilyen soha nem fordulhatna elő, és szívből örülök, hogy nem ott dolgozom. Szerintem ha sürgősen nem történnek változások sokat hallunk még a bőrklinikáról. Ideje lenne a vezetőknek komolyan venni az ott dolgozók problémáit és arra valóban alkalmas személyeket kinevezni részlegvezetőknek.

  13. Itt azt mutatták be ami a médiának látható .És a többi ?
    A régi klinika ,
    betegekhez és dolgozóihoz is méltatlan volt .Ebben az épületben csak a fekvőbetegek kapnak 1 hajszállal jobb ellátást.

  14. Ez a média maszlag mind szép és jó… belenézett valaki mélyebben a dolgokba? A járóbeteg részlegről miért nincs kép? Mert ott a 80 millából csak egy festésre tellett? Az nem számít hogy az ápoló és asszisztenseknek nincs normális öltözőjük… Hogy a recepciójuk egy leharcolt takaritó szertár ami egy liftnek is majdnem kicsi… Hogy a rendelők szakszerütlenül lettek kialakítva… Hogy vezetők napokig nem járnak be dolgozni, (több 100 ezer ft-os fizetésért) nemtörödömségük odáig vezet hogy teljesen szervezetlen az egyszerű dolgozó személyzet munkabeosztása. Órákon keresztül nem tudnak pihenni, wc-re menni vagy étkezni… jó lenne ha a tisztelt vezetők összekapnák már magukat mielött a dolgozók besokallnak és összeomlik minden.

  15. mondhatnánk azt is, hogy gusztustalan, akinek semmi nem jó, kérdés Te mit tettél le eddig az emberiség asztalára?, ha jól gondolom, akkor csak az örök elégedetlenkedésedet, és háttérben való dumálásodat,)))) de azt jó sokat!))))

  16. ÉS ISMÉT JÒL MEGETETTÜK A NÉPET! MERT ETETÉSBEN AZ EGYETEM JOBBAN TELJESÌT! 21.SZD.?-ANYÁTOK TEMETÉSÉN HUNCUTKODJATOK! OXIGÉN FALI CSONK? VAKUM FALI CSONK? FÜGGÖNY? NEM A VILÀGHÁBORÚBÒL VISSZAMARADT SZÉTFEKÜDT SZIVACSÙ BETEGÀGYAK…ÉS MINDEZ ÙJ…

  17. Már nagyon örülnénk a kertvárosi rendelőintézetnek, amit 2006-ban Tasnádi ígért, majd 2010-ben Csizi is. XXII századra elkészül?

Comments are closed.