Szavaztatna a Jobbik tábor-ügyekben

Újra forgalomlassító demonstrációt tartottak a martonfaiak a falujuk mellé tervezett menekülttábor megépítése ellen csütörtökön délután. Az újdonság az egy héttel ezelőtti eseményhez képest, hogy ezúttal Vona Gábor, a Jobbik elnöke is részt vett a tüntetésen.

Megismétlődött a múlt heti martonfai forgalomlassító demonstráció az 6-os úton csütörtökön. Az emberek a falu melletti lőtérre tervezett ideiglenes menekülttábor miatt tiltakoztak ismét. Az esemény – akárcsak a korábbi tüntetés – újfent szép számmal vonzotta a résztvevőket. A demonstráción a martonfaiak mellett és a menekülttábor ellen szólalt fel Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

A kocsisor újra méretes lett
A kocsisor újra méretes lett

A politikus beszédét a sátrazó tüntetők és az újságírók hallhatták, hiszen arra a tábor tervezett helyszínén, a 6-os úttól mintegy 200 méterre került sor, miközben a tüntetőket támogatók kocsijai több száz méteren át sorakoztak a főút szélén. Természetesen a feltartóztatott autósok között most is akadtak olyanok, akik dudaszóval fejezték ki a martonfaiak iránti együttérzésüket – hiszen a sokat látott „Aki egyetért velünk, dudáljon!” transzparens most sem maradt otthon.

Visszafordító-táborokat akar
Visszafordító-táborokat akar

A Jobbik elnöke a rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, azért jött Martonfára, hogy szolidaritást vállaljon a tüntetőkkel. Ennek jele az is – folytatta –, hogy egy új törvényjavaslatot nyújtottak be a parlament elé, amelyben előírnák azt, hogy ha egy menekülttábor egy település 15 kilométeres távolságában épülne meg a közeljövőben, akkor az adott falvak vagy városok lakói szavazhassák meg, hogy akarják-e a tábort, vagy sem.

Szolidaritás a martonfaiakkal
Szolidaritás a martonfaiakkal

Kifejtette, hogy a jelenlegi menekülthelyzetben a Fidesz „svihákpolitikát” folytat, a táborokat és a határ menti kerítéseket a kormány ugyanis csupán kampány- és kommunikációs célokra használja fel. A baloldal pedig szerinte az egészből csak „humanitárius problémát csinál”, ezzel pedig “hazaárulást követ el”, hiszen a martonfaiak példája is jól mutatja, hogy a menekültkérdés közbiztonsági, közegészségügyi probléma is lehet. Ettől tartani kell vélekedése szerint. Ha pedig még többen érkeznek az országba, az akár 200 évvel is visszavetheti hazánk fejlődését – mondta.

Zéró tolerancia
Zéró tolerancia

A Jobbik álláspontja viszont az, tette hozzá, hogy az országot meg kell óvni a menekültáradattól. Ebben pedig a párt minden eszközzel a tüntetők mellé áll, még akkor is, ha azok a polgári engedetlenség eszközeivel demonstrálnak majd.

A lehetséges megoldásokra kitérve hangsúlyozta, hogy a Jobbik – Brüsszel határozataival ellentétben – zárt menekülttáborokat szeretne, amivel a környékbeliek biztonságérzete megnőne, valamint határ menti visszafordító-táborokat is építenének a menekültek iránti zérótolerancia jegyében.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés