Jókai tér, Kossuth tér: jön a helyreállítás

Finoman fogalmazva sincsenek jó állapotban a pécsi belváros központi terei. Mind a Kossuth-, mind a Jókai tér állapota hagy kívánnivalót maga után, s bár a kivitelező cégek munkájával szemben az önkormányzatnak nincs jogorvoslati lehetősége, a város mindent megtesz a helyreállítás érdekében.

Sokak számára leginkább a Jókai tér ramaty állapota feltűnő, de a Kossuth tér sincs a legjobb formában. A Kossuth téri mélygarázs mellett ugyanis tíz centiméter mélyen megsüllyedt a burkolat, míg a Jókai téren elbambuló járókelők könnyen megüthetik bokájukat a csámpán álló, széttöredezett utcakövek miatt.

kossuth tér, pusztul, kövek, hl04
Nem mutatnak szépen a besüllyedt járólapok.

Magay Miklós, a pécsi Polgármesteri Hivatal városfejlesztési főosztályának vezetője szerint a Kossuth téren az önkormányzat korábban már végzett javításokat, s ezt a jövőben is meg fogja tenni, a további javítások műszaki tartalmán az önkormányzat által megbízott szakértő jelenleg is dolgozik, a terület rendbetétele a jövő évben megtörténik.

A 2001-ben átadott Jókai térről már a következő években kiderült, hogy burkolata nem megfelelő, később pedig az is, hogy nem javítható megfelelően. Az önkormányzat célja, hogy a lehető leghamarabb teljesen kicseréljék a burkolatot, amire várhatóan közeljövőben lehetőség is nyílik.

Jókai tér
Ha valaki nem figyel, könnyen kitörheti bokáját a Jókai téren

– A város a 2014-2020 közötti időszakra rendelkezésre álló uniós forrásokból akarja újjáépíteni a teret. A burkolatcserével járó rekonstrukcióra pontos időpont még nincs, de az önkormányzat a pécsi terek első fejlesztései között szeretné a Jókai teret rendbe tenni – közölte a főosztályvezető.

Magay szerint az átfogó rekonstrukcióig folyamatosan nyomon követik a tér állapotát, s gondoskodnak a balesetmentes közlekedés biztosításáról. A közterületeket kezelő Biokom az elmúlt hetekben többször is cserélte már folyókaelemeket, valamint pótolta a sérült köveket.

Mindkét helyszín kivitelezését a Bayer Center végezte, ám a vele kötött szerződésekben vállalt garancia lejárt, a cég jelenlegi helyzete nem tisztázott, így az önkormányzatnak nincs jogérvényesítési lehetősége a szakszerűtlen munka helyreállíttatására.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Nekem a Kossuth Téren fel se tűnt a probléma, na de a Jókai tér…… mintegy háború.

Comments are closed.