Veszélyben van két pécsi pályaudvar?

A kertvárosi buszpályaudvar felépítménye és a teljes uránvárosi végállomás sincs a város tulajdonában – ezeket most várhatóan Pécsnek a PK Zrt. felszámolásában kell megvenniük. Az egész procedúra még évekig folyhat. 

Több mint 1,6 milliárdos NAV-tartozás miatt várhatóan licitálnia kell az önkormányzatnak a 720 milliós beruházásból – zömében városi forintokból –  felhúzott kertvárosi buszpályaudvarért. A komplexumot még 2006-ban kezdték el építeni, de miután hamarabb tették le az alapkövet, mint ahogyan az EU-s támogatási szerződést aláírták volna, így Pécs elesett az elnyert uniós támogatás egyharmadától (100 milliótól), így 192 milliót kapott a város.

Ezen kívül a kormány adott még 162 milliót, a többit a város, illetve az akkor városi birtokban lévő Pécsi  Közlekedési Zrt. fedezte. Az uránvárosi végállomást még a 2000-es évek elején újította fel a városi vagyonkezelő – most viszont egyik sincs a város birtokában.

– A kertvárosi állomás esetében a felépítmény, míg az uránvárosi pályaudvar teljes egészében a PK tulajdonában van – mondta Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő, aki szerint ezeket most a cég felszámolása keretében kell megvásárolni. – A buszok eladása folytán keletkezett több mint másfél milliárdos NAV-tartozás miatt indult el a felszámolási eljárás.

Úgy tudjuk, hogy a felszámolásban már két forgalomképes ingatlant – ilyen lehet a PK volt központi irodaháza, vagy éppen a Füzes dűlőben lévő több hektáros telek – már megpályáztattak, de nem volt jelentkező rájuk. Szintén kalapács alá kerülhetnek a PK buszai is – ezeket bérli most a Tüke Busz -, erre várhatóan jövő év elején kerülhet sor. Ez, úgy tudjuk, hogy nem a PK teljes buszparkját, hanem annak csak egy részét érintheti, és mivel a Tükének is van saját autóparkja immár a buszcsere program következtében, aligha okozhat gondot a tömegközlekedésben. Az egész procedúra egyébként még akár évekig is húzódhat.

Mint ismert, az elhíresült ügylet során a PK buszait az off-shore hátterű Mecsekbusz Kft. irányítása alatt a PK Busrent Kft.-nek adták el egy kézzel írt számlával még 2009 januárjában. A 2,4 milliárdos értékesítés, majd a buszok visszabérlése miatt indult eljárás a cég volt vezérigazgatója ellen, amely jelenleg is tart. A bíróság később kimondta, hogy jó erkölcsbe ütköző, ezért semmis a a szerződés.

 

Hirdetés