Júliusban léphet életbe Pécs új parkolási rendelete

Jelen állás szerint július 1-én léphet életbe az önkormányzat által múlt év végén megszavazott új parkolási rendelet Pécsett. Cikksorozatunk első részében bemutatjuk, hogy miért is volt szükséges a 2011 óta életben lévő régi szabályozás módosítása.

A város már több mint tíz éve hatályban lévő parkolási rendelete még a megalkotása idején fontos eredményeket ért el, hiszen létrejött például egy összefüggő védett övezet a belváros északi felén. Az idő múlása, az utóbbi évtizedben megnövekedő gépjárműszám és forgalom azonban időszerűvé tette egy új rendelet megalkotását, amely a jelen parkolással kapcsolatos kihívásaira kínál megoldást.

Ezt az önkormányzat tavaly novemberben meg is szavazta – többször is írtunk már az új rendeletről –, azonban hatályba lépése attól függ, hogy mikor szűnik meg a koronavírus-járvány miatt a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet. Jelen állás szerint június végéig él a különleges jogrend, azaz ha nem hosszabbítja azt meg a kormány, akkor július 1-én léphet életbe az új pécsi szabályozás.

A régi rendelet felett sok tekintetben eljárt már az idő. Meglehetősen bonyolult volt, és sok esetben egyéni elbíráláson alapult a kedvezmények megadása. Mindeközben a védett övezetek terhelése megnőtt, akárcsak azon közterületeké, amelyek a parkolási övezetek külső határainál helyezkedtek el – ez persze egyenesen következik abból is, hogy a gépjárművek száma is egyenletesen növekszik.

A városvezetés éppen ezért egy sokkal átláthatóbb, a zöld város koncepcióba illeszkedően környezetbarát és normatív alapon működő rendelet megalkotását tűzte ki célul.

A tavaly megszavazott rendelet sok újdonságot hozott magával. A leglátványosabb a korlátozott várakozási övezetek kialakítása. Ezek a parkolózónák és a védett övezetek külső határain helyezkednek el, ezeken a területeken munkanapokon 8–18 óra között legfeljebb 120 percig lehet majd várakozni gépjárművel. A fizetőparkoló-zónákban új bérletkonstrukciókat alakítottak ki, a kedvezménypolitika pedig teljesen normatív alapon fog működni. Az új parkolási rendeletben a közfeladatot ellátó kedvezményezettek köre bővülni fog, illetve a környezettudatosság erősítése érdekében kizárólag a tisztán elektromos hajtású járművek parkolhatnak ingyen.

Az új rendelet célja, hogy Pécs levegője tisztább legyen, a belváros forgalma csökkenjen, ezáltal élhetőbbé, a parkolás pedig igazságosabbá váljon a városban.

Ha a veszélyhelyzetet nem hosszabbítja meg a kormány, akkor idén július 1-én életbe is léphet az új szabályozás.

Hirdetés