Kákai: komolyan kell venni a tüntetéseket!

A közelmúlt utcai megmozdulásai rávilágítottak arra, hogy egyre többen nyilvánítják ki véleményüket olyanok is, akik korábban nem vagy csak szélmentén foglalkoztak politikával. Ezt mondja Kákai László, a Pécsi Tudományegyetem politológusa, aki szerint a politika mindig rászerveződik az alulról szerveződő mozgalmakra.

Kákai László
Kákai László szerint az elmúlt időszak akciót figyelembe véve elmondható, a politikai pártok viselkedési kultúrájában benne van, hogy előbb-utóbb rátelepednek az ilyen jellegű megmozdulásokra.

– Akár az internetadó elleni tüntetést, akár a korrupció ellen indított akciósorozatot tekintve megfigyelhető, hogy ezek a szétesettnek tűnő ellenzék számára kapóra jönnek. Mindenféle erőfeszítés nélkül mutathatnak fel olyan erőt, amely mögött valójában nem is ők állnak. Ezekre a rendezvényekre próbálnak meg bizonyos személyek közel férkőzni, vagy úgy, hogy szónoki szerepet visznek, hangadók lesznek, vagy csak puszta jelenlétükkel vesznek rész, pusztán azért, mert eme tüntetések kormányellenes demonstrációként jelennek meg.

(A legutóbbi pécsi eseményen például felszólalt Nagy Bandó András humorista is, aki az LMP színeiben indult az országgyűlési választásokon, de megjelent a tüntetésen Keresztes László Lóránt, a zöldpárt helyi városatyája is, Heindl Péter,  egykori SZDSZ-alapító tag, és az egyik korábbi megmozduláson a jobbikos volt parlamenti képviselő, Németh Zsolt is ott volt.)

A szakember szerint az ilyen tüntetéseknél nehéz leszűrni, hogy melyek a valóban társadalmi elégedetlenségből fakadó tiltakozások, s melyek azok, amelyek mögött politikai pártok állnak. A mostaniaknál nem látunk még szervezetet, bár bejelentkezett egy-két formáció, akik felvállalták, hogy ők szervezeték ezeket, de róluk még nem tudunk semmit.

Kákai amondó, a politika stigmatizál. A Fidesz megpróbálja az ellenzékre tolni mindezt, azaz a liberálisokra, a szocialistákra vagy éppen Gyurcsányékra kenni.

– Szerintem azonban a szocialisták vagy Gyurcsányék nagyon örülnének annak, ha meg tudnának mozgatni ekkora tömeget. Ha az elmúlt időszak választási szerepléseit nézzük, akkor nem erről van szó. Most olyanok jelentek meg ezeken a demonstrációkon, akik korábban lényegében csak áttételesen foglalkoztak politikával. Ők most a kormány aktuális politikája ellen tiltakoznak – mondta Kákai.

A politológus úgy véli, a kormány további politikájától függ, hogy őket együtt lehet-e tartani hosszabb távon, azaz kifejlődhet-e valami összefogás a közeljövőben.

– Kérdés, hogy a kormány mennyire próbálja magát átláthatóvá tenni, mennyire próbál megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Ha erre az irányba mozdul, akkor kifogja a szelet az ellenzék vitorlájából. Ha ellenben megbélyegzi ezeket a megmozdulásokat, és ráfogja az ellenzékre és nem foglalkozik komolyan velük, akkor még durvább akciókra is számítani lehet.

Hirdetés