Nem a szellemek járják

Kálvária 013

Nem tisztelik a Kálvária-dombot, a tavalyelőtt ott létrehozott parkot és a templomot sem a pécsi fiatalok és hajléktalanok. A városnak immár sokadszorra kellett nagytakarítást tartani a területen, legutóbb a sétány mellett részt díszítő öklömnyi köveket kellett elszállítani, mert azzal dobálták meg a stációkat és a kápolnát.

Több olvasónk is azzal kereste meg lapunkat az utóbbi időben, hogy vandálok egyre-másra teszik tönkre szépen lassan a két éve gyönyörűen felújított Kálvária-dombot.

– Döbbenetes, ahogy a Kálváriát körülvevő környezet kinéz. A beton padokon alkoholos mámorban motyogó, leépült emberi roncsok, műanyagpalackok százai mindenütt, a gyalogút mellett emberi ürülék tömege – írta egyikük levelében.

Folyamatosan szedni kell utánuk a szemetet
Folyamatosan szedni kell utánuk a szemetet, a Biokom folyamatosan takarít

A dombon lévő sétányt egy nagy építőipari cég újította fel saját költségén 2012-ben. Ezt követően átadták azt a pécsieknek.

– Mint minden eldugottabb városi terület, a szépen felújított Kálvária-domb is ki van téve a veszélynek, de folyamatosan dolgozunk, hogy ne így legyen. Érzékeltetésképpen: legutóbb a sétány mellett lévő kövekkel kezdték el dobálni a kápolnát, annak ablakait, a stációkat. Most nem tudtunk mit tenni, összegyűjtettük őket, s elszállítjuk azokat, ahogy a szemetet is folyamatosan – mondja Nagy Csaba alpolgármester.

A sétányt szegélyező köveket be kellett gyűjteni, mert azzal dobálták a kápolnát
A sétányt szegélyező köveket be kellett gyűjteni, mert azzal dobálták a kápolnát

Munkatársunk minap tett látogatásakor nagyrészt rend volt, csak elvétve egy-két sörösdoboz, palack jelezte, hogy az elmúlt napokban is zajlott az élet itt.

Nagy Ervin, a Biokom köz- és zöldterület fenntartási részlegvezetője azt mondja, folyamatosan szedik össze, amit a pécsi fiatalok, hajléktalanok ott hagynak, a tavasz kezdete óta különösen odafigyelnek.

Nagy Csaba elmondta, reggel és este korábban zárták a parkot, de a zárat is tönkretették. Nem mintha nem tudnának bemászni a sétányra, de hamarosan új módszert dolgoznak ki, hogy estére elzárható legyen Pécs egyik új közparkja. A városvezetés a közteresek segítségét is kérte, hogy legyen nagyobb rend, de mindig ők sem tudnak ott állni.

A kilátás gyönyörű, de néha csöveseket kell kerülgetni érte. Több közteres megy fel, ígérik.
A kilátás gyönyörű, de néha csöveseket kell kerülgetni érte. Több közteres megy fel, ígérik.

Nagy Csaba azt mondta, már a századelőn gond volt a területtel, mert mindig voltak olyanok Pécsen, akik nem tisztelték az értékeket. Ennek ellenére mindent megtesznek, hogy a sétányhoz, a kilátóhoz ellátogató pécsieket és a turistákat méltó körülmények fogadják folyamatosan.

[box title=”Modern parkot alkottak” box_color=”#3bc430″]A Széchenyi tértől egy könnyed sétával elérhető Kálvária-dombon több mint harmincmillió forintot költött a Duna-Dráva Cement a terület megtisztítására, parkosítására, s a ritka növényvilág gondozására, a tájidegen fajok eltávolítására. Kilátóterasz, sétány épült, padokat hoztak a parkba. Mindezeknek egy különleges cementfajta az alapanyaga, amely ún. fotokatalitikus reakció révén lebontja a levegőben lévő szennyező anyagokat, így javítva a levegő minőségét. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy hat éve civil kezdeményezésre már elindult a környék rendbetétele. Akkor önkéntesek tisztították meg a dombot, rendezték a környezetet. Egyebekre, így fejlesztésre azonban nem jutott akkor forrás.[/box]
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A modern parkőr-intézményt úgy hívják, hogy Közterület-felügyelet. Nos az ő munkájuk eme szép világunkban javarészt az autósok bírságolásában merül ki. Pedig széles jogkörüknél fogva hathatósabban tudnának intézkedni a helyszínen, mint egy egyszerű “Poldi-bácsi”.

  2. Elszomorító a helyzet! Attól félek erre se lesz igazi megoldàs,nincs eszköz a kezükben…akik rongálnak,társadalmi ranglétra alján àllnak,azoknak persze vannak jogaik! 🙁

  3. Kamerarendszer és elrettentő büntetés kellene. A rendőröket meg ide kéne vezényelni és nem a kihalt egyenes utakra fényképésznek… A közterületfelügyelők is az autósokat sarcolgatják ők is járhatnának arrafelé.

  4. Nem lehetne bevezetni ismét a parkőr intézményét? Lehet, hogy sokat segítene….
    És egy apró észrevétel a nyomtatott és online újságnak: PécseTT. Szebben hangzik….

Comments are closed.