Kamerák is lesznek a megújult Hősök terén

Megújult a Hősök tere, de a felújított környékbeli lakások, az új játszótér, színpad, és az új sportpálya mellett nemsokára a keleti városrész problémás környékeinek közbiztonságán is javítani fognak.

A keleti városrész leszakadó területein mind infrastrukturálisan mind szociális értelemben javítani kíván a város, a cél érdekében pedig elindították 2014 őszén a városrehabilitációt, melynek eredményeképpen több környékbeli lakást újítottak fel. A leglátványosabb azonban mégis az, hogy a város egyik leginkább leharcolt tere is megújult.

Az új játszótér nagyon pörög
Az új játszótér nagyon pörög

Őri László, Pécs alpolgármestere a felújított Hősök terén állva elmondta, hogy a keleti városrészben 2014-ben megkezdődött szociális rehabilitációs program keretében kivitelezett közterület-fejlesztésekkel a város egy régi adósságát törlesztette, mivel erre a nehéz sorsú városrészre eddig nem fordítottak elég figyelmet. Most azonban végre eljött az idő arra, hogy Györgytelep és a Hősök tere, Pécsbánya, Pécs-Somogy egy kicsit meginduljon a fejlődés útján.

Mehet majd a labdajáték is
Mehet majd a labdajáték is

Az alpolgármester kifejtette, hogy a program keretében a keleti városrészen nem csupán a környékbeliek lakhatásának új mederbe terelését hajtották és hajtják végre, lakásokat újítottak fel, hanem olyan közterületeket is új életre keltettek, mint a Hősök tere, ahol egy új játszótér, egy új színpad, új padok, egy felújított buszmegálló, egy streetball pálya és pingpong asztalok is emelik a kevésbé jó hírű tér hangulatát. Az ilyen mindenki számára elérhető terek pedig fontosak egy város életében, mivel azok a közösséget szolgálják, és a közösségi életet építik – hangsúlyozta Őri.

Asztalitenisz a Hősök terén? Miért ne?
Asztalitenisz a Hősök terén? Miért ne?

További jó hír a környékbeliek számára, hogy a városvezetés október végéig több rendőrségi térfigyelő-kamerát is el fog helyezni a Hősök terén. Azért van szükség a kamerákra – folytatta – mert a környéken a közbiztonság mindig is kétes minőségű volt, ezen pedig mindenképp változtatni szeretnének. A Hősök tere mellett továbbá kamerákkal fogják felszerelni a Pécsbánya egyes területeit is.

A kamerák a helyiek biztonságát erősítik
A kamerák a helyiek biztonságát erősítik

Oszoli Dénes a körzet fideszes képviselője mindehhez hozzátette, hogy a felújításokkal a Hősök terét visszafoglalták azoktól a „deviánsoktól”, akik miatt a városban rossz híre terjed a szép múltú helynek. A fejlesztések mellett pedig augusztus 1-én végre meg tudták nyitni a téren azt a gyermekorvosi rendelőt is, melyre a környék lakóinak már évek óta nagy szüksége volt.

Színpad is és pad is van
Színpad is és pad is van

Jónás Gergely, a Máltai Szeretetszolgálat pécsi képviselője a megújult téren elmondta, hogy a fejlesztések ugyan rendkívül látványosak és fontosak, azonban az igazi kihívás az lesz, hogy a jelenleg újszerű közterület szépségét meg is tudják őrizni. A Máltai Szeretetszolgálat helyi képviselői pedig ennek érdekében rendszeresen tartják majd a kapcsolatot a helyiekkel, és segítik őket.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Elnézést az ott lakó rendes emberektől nem nekik szól, de disznók elé gyöngyöt okos ember nem szór!
    Szinte látom, ahogy P., és családja dalolászva megy vasárnap templom után ping-pongozni a hősök terére a gyerekekkel.
    Ráadásul a kamera ott elég felesleges, mondjuk a Komlói úton az alsó buszmegállóba jobban megfér, legalább ha a játszótér felé fordítják az illetékesek, akkor munka közben legálisan nézhetnek pornót is.

Comments are closed.