Káosz a Vásárcsarnoknál

A Vásárcsarnok környéke veszélyes: a gázolások, koccanások, balesetek ezt igazolják. A csarnok és a távolsági buszpályaudvar közelsége nagy tömeget eredményez a nap minden órájában. Az új Vásárcsarnok mindezen nagymértékben változtathat.

A Vásárcsarnok szinte minden oldalról roppant forgalmas és balesetveszélyes. A buszforgalom, a vásárcsarnokhoz érkező árufeltöltő kocsik, a vendégparkolók mellett a gyalogosok is rendszeres problémát okoznak a közlekedésben.

Az autóbusz-állomás igen nagy forgalmat bonyolít le, naponta 800-1000 járat indul és érkezik. Reggel csupán 6 és 10 óra között 8-9 ezer utas fordul meg itt, a 14-17 óra közötti délutáni csúcsidőben 10-11 ezren veszik igénybe a buszokat – ez derül ki a korábban már az önkormányzat honlapján is megjelent dokumentumból, amely az új épület tervezői felhívásaként jelent meg.

baleset a vásárcsarnoknál5
Egy korábbi baleset helyszíne

Az anyag szerint a csarnok északi bejárata az Árkád felé tóduló tömeg miatt balesetveszélyes, a nyugati oldal a sűrű helyi buszforgalom mellett tele van árusokkal, standokkal, a déli, Zólyom utcai közlekedést pedig az ott drosztoló taxik is nehezítik. Sőt, a keleti oldalon a Vásárcsarnok forgalma összeér és keveredik a buszpályaudvar forgalmával, gyakran káoszt okozva.

A Pannon Volánnál érdeklődtünk, hány gázolásról tudnak a buszpályaudvar területén, hány haláleset történt, illetve hogy többségében ki tehető felelőssé a balesetekért, ám a vállalat nem volt hajlandó tájékoztatást adni az ügyben, mondván, semmiféle információt nem adnak ki rendőrségi ügyekkel, balesetekkel kapcsolatban. Sem sofőrjeikről, sem egyéb, a témakörben érintettekről nem nyilatkoznak.

A rendőrség sem nyújtott tájékoztatást a balesetekkel kapcsolatban. Hosszas várakozás és hallgatás után végül információ és statisztika hiányára hivatkozva nem adtak információkat.

Mindezek ellenére számos áldozatot követel a környék. Idén, január 29-én gázolt el egy busz egy gyalogost a Nagy Lajos király útján, a Vásárcsarnok mellett, előtte 2014-ben egy 13 éves gyereket a csarnok nyugati oldalánál. 2011-ben pedig a helyszínen vesztette életét egy idős asszonyt, akit a Zólyom utcában csapott el egy autóbusz.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Elég gáz a helyzet…két gyalogátkelő is fel van festve az útra a nyugati oldalon mégis rengetegen a kettő között futkosnak át a másik oldalra…ez még hagyján LENNE ha nem körül nézés nélkül tennék…én bringázok és könnyen megállok ha bevág elém egy gyalogos…de a buszsofőr vagy az autós egy életre meghorkan és tán aludni se tud ha elüt valakit…a busznál meg az utasok épsége is a sofőr felelőssége…és egy egy “megyek akkoris ha nem lehet” -gyalogos miatt végzetes következmények lehetnek…főleg ha idős a gyalogos…mert eléggé utálhatnak körbenézni mielőtt lelépnek a járdáról a nyílt útra…nem számít ha kamion jön vagy autó…szarnak bele…a lényeg hogy ők menjenek…tán fel se fogják hogy a saját életük mellett a másét is kockáztatják….

Comments are closed.