7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálKarácsony előtt fizettetnek tízezreket

Karácsony előtt fizettetnek tízezreket

Lapunk több olvasója panaszolja, hogy az Eon karácsony előtt bombázza őket 10-30 ezer forintos elszámoló számlákkal, ráadásul a fizetési határidőt is rendkívül szűkre szabta az energiaszolgáltató. A vállalat szerint minden rendben van, de tudnak adni részletfizetést, ha kérjük.

– Minden decemberben nagyon meg kell húzni a nadrágszíjat az ajándékozás, a favásárlás, a vendégfogadások kiadásai miatt. Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk: több mint húszezer forintot kellene befizetnünk az áram elszámoló számlára. El vagyok keseredve – meséli Szabó Edit, pécsi anyuka.

Esete nem egyedi, a napokban több olvasónk is kiakadt, s megkereste lapunkat. Azt szerették volna tudni, az Eon miért éppen karácsony előtt küldi ki a tetemes összegekről szóló csekkeket?

Varga Ivett, az energiaszolgáltató szóvivője szerint nem direkt decemberre ütemezik az elszámolásokat, bár, ismerte el, vannak, akiknek ebben a hónapban esedékesek az ilyen csekkek.

számla, közmű2

– A leolvasás, majd az azt követő elszámoló számla kiadása folyamatosan történik, az év során minden hónapban ugyanannyi ügyfelünknél. Márciusban például ugyanannyian kapnak elszámoló számlát, mint novemberben – mondta a szóvivő.

Azt mondta, az Eon-számlákat az évi egy leolvasás után állapítják meg; az egy évvel korábbi fogyasztás 1/12-ed részének díját kérik a havi csekkeken. Ha időközben új családtaggal bővült a háztartás, klímát vagy más, sokat fogyasztó készüléket szereltek be, nagy elszámoló számla érkezhet; ha viszont csökken a fogyasztás, ugyanígy vissza is kaphat pénzt az ügyfél.

– A meglepetéseket el lehet kerülni, ha folyamatosan nyomon követjük a fogyasztást; ha komolyabban eltér az átlagszámlákon szereplő értékektől a felhasznált energia mennyisége, érdemes kérni az Eontól telefonon vagy személyesen a részszámlákban kiszámlázott mennyiségek megváltoztatását. Ugyanígy évente egyszer – az elszámoló számla fizetési határidejének napjáig – lehet kérni a diktálós módszerre való áttérést. Ez esetben minden hónapban neten vagy telefonon kell jelezni az Eonnak, mennyi volt az adott hónapban a fogyasztás; a szolgáltató ennek megfelelően számláz pont annyit.

Varga Ivett azt mondta, akinek gondot okoz a mostani nagy összegű számla rendezése, kérhet részletfizetést.

– A fizetési határidőtől kezdve maximum tizenöt napon belül kell jelezni a kérést; figyelembe vesszük az ügyfél korábbi fizetési hajlandóságát és együttműködési készségét – mondja Varga Ivett. Alapesetben hat havi részletfizetésre van lehetőség, míg a szociálisan rászoruló védendő fogyasztók 12 havi részletet is kaphatnak.

[box title=”A Tettye évente kétszer olvassa le az órát” box_color=”#1974d1″]- A Tettye Forrásház évente kétszer a leolvasott mérőállás alapján küldi elszámoló számláit. Minden év első felében pontosítjuk az átlagfogyasztást az előző évi fogyasztás alapján, így a számlák kiegyenlítettebb terhelést jelentenek – mondja Csöngei Adrienn, a vállalat szóvivője. A pécsi cég is küld decemberben elszámolókat, de ezek fizetési határideje a hónap utolsó napja. E cég is azt javasolja, hogy ha drasztikusan, egyik hónapról a másikra megnövekszik a fogyasztás, azt közöljék a céggel, így elkerülhetőek a nagyobb számlák. Ha gond van, a Tettye is segít, például részletfizetéssel.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő