5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekKeményebben fogja folytatni az ÖPE

Keményebben fogja folytatni az ÖPE

Határozott elképzelésekkel áll elő az Összefogás Pécsért Egyesület. A gazdaságfejlesztés és a civil szervezetek támogatása terén konkrét javaslatokat tárnak a pécsi közgyűlés elé. Ezeket sajtótájékoztatón ismertették a szervezet vezetői.

Kővári János, az ÖPE elnöke mindenekelőtt beszélt röviden az országgyűlési választások tanulságairól. Szerinte az, hogy nem a kormánypárt jelöltje nyerte meg a pécsi körzetet, az elmúlt három-négy évnek tudható be.

– Maximálisan azonosulni tudunk a pécsiek érzéseivel, aggódásukkal, hogy vajon mi lesz a várossal, két területen viszont nem várhatunk tovább: a közgyűlés elé terjesztünk egy civil társadalomfejlesztő és egy gazdaságfejlesztő programot is – mondta.

Kővári János elmondta, fel kell végre adni azt az elképzelést, hogy a multiktól várjuk a pécsi gazdaság fellendülését. Olyan középvállalkozásokat kell támogatni, erősíteni, akik már megerősödtek, képesek az exporttevékenységre.

Kővári a középvállalkozásokat erősítené

– Ezek a vállalkozások sok munkát fognak tudni biztosítani, ráadásul egy összetettebb, színesebb munkavilág alakulhat ki, nem egy olyan, ahol egy multicég tömegeknek nyújtja ugyanazt a munkát. Ráadásul Pécsre máshonnan kellene idehozni munkaerőt, mert itt 1000-1500 hasonló képzettségűt nem találni – vélekedett.

Az ÖPE elnöke szerint a város költségvetésének egyensúlyát nem lehet helyreállítani pusztán a gazdaság fejlesztésével. Kővári szerint, ha nem fordítanak erre kellő energiát, nemsokára már nehéz lesz a megfelelő minőségben biztosítani azokat a közösségi szolgáltatásokat, melyekhez hozzászoktak a pécsiek.

Vozár Pál, az egyesület alelnöke szerint a civil szervezetek nem problémák, hanem lehetőségek Pécs életében, a háttérbe szorításuk nagy hiba. Köztudottan sok erős szervezet van a városban, akik fontosak, szükség van rájuk.

– Többször hangsúlyoztuk már az alulról szerveződő összefogáson alapuló pályáztatást, hiszen az egyszerű kis közösségek nem tudnak a bonyolult uniós rendszer miatt pályázni, csak nagyobb, erős infrastruktúrával, humán erőforrással rendelkező társaik. A nagyobbaknak keresni kell a kisebbek társaságát, együtt kell megvalósítani projekteket.

A civil szervezetekre szüksége van Pécsnek – véli Vozár

– Pécs számára létkérdés, hogy megerősödjenek a civil szervezetek. Ugyan örvendetes dolog, hogy a közgyűlés a költségvetésben a közművelődési és szociális jellegű szervezetek támogatását az egy évvel ezelőtti szinten határozta meg, továbbra is félő, hogy a város bármelyik pillanatban változtat ezen és elengedi a kezüket – mondta.

Vozár szerint a Kertvárosban kiépítendő, többfunkciós játszótér koncepciója sem helyes. Nem lenne szabad ekkora összeget egyetlen objektumra kiadni, aminek ráadásul nem lesz gazdája. A kicsi, személyesebb közösségi terek jobban szolgálnák ugyanazt a célt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő