8 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálKésőn jött a segítség a pécsi folyóiratnak

Későn jött a segítség a pécsi folyóiratnak

Bár kapott idén támogatást, de úgy tűnik, későn, így hiába várták az olvasók a Pécsi Szemle idei tavaszi számát, a folyóirat véglegesen megszűnt. A pécsi Echo folyóirat 2011-es megszűnése után újabb periodikával lett szegényebb a város. A Jelenkor néhány évig még biztos lábakon áll. 

Pécs underground, rockzenei életének, vagy éppen a ma oly népszerű kocsmaköltészetnek – a slam-poetrynek – alighanem kisebb lenne a tábora,  kisebb mértékben lenne meghatározó Pécs civil ereje, ha a városban nem működnének olyan szellemi műhelyek, melyek bár a háttérben működnek, hatásuk kisugárzó. Éppen ezért jelent veszteséget, ha egy-egy ilyen csupán anyagi okokból megszűnik.

A Pécsi Szemlét, e várostörténeti kiadványt 1997-ben alapította Romváry Ferenc Munkácsy-díjas művészettörténész, aki annak idején saját zsebből finanszírozta az indulást. Később az önkormányzattól is kaptak támogatást, legtöbbször évente egymilliót, ritka eset volt a két- vagy hárommilliós segítség.

– 2010-ben nem kaptunk támogatást, ez padlóra tett bennünket, de még 2012 végéig húztuk – mondta Romváry Ferenc, aki szerint az is komoly nehézséget okozott, hogy idővel a Nemzeti Kulturális Alap pályázatai is egyre bonyolultabbak lettek.

– Az utolsó lapszám kiadását én fizettem,  több mint háromhavi nyugdíjam ment rá – mondta az alapító. –  Bár most kaptunk arról értesítést, hogy az NKA 700 ezer forintot adna 2013-ra, úgy döntöttünk, nem folytatjuk, ilyen körülmények között nem lehet. Mi nem tudunk versenyezni a bulvárlapokkal – kesergett.

A lapnak komoly előfizetői tábora is volt, akik nagyjából egymilliót hoztak, de a kulturális alap elvárta a pályázati kiírásban azt is, hogy az internetre is feltegyék a folyóiratot, ami pedig egyértelműen az előfizetők számának csökkenését jelentette volna.

Romváry most azt mondja, ha kapna támogatást a várostól, ő már biztosan nem indítaná újra a lapot, de a 15 év anyagát digitalizálva a Tudásközpontnak adja, ha szükség van rá.

A folyóirat szépen kiegészítette a több mint fél évszázados Jelenkort és az Echót. Míg az utóbbi kritikai folyóiratként foglalkozott a kulturális, művészeti, építészeti kérdésekkel, komoly teret szánva az Európa Kulturális Fővárosa programnak is, addig a Jelenkor a költészettel, az irodalommal foglalkozik. Az Echo szintén megszűnt, hasonlóképpen anyagi okokból.

Az 1000 példányszámban megjelenő Jelenkor helyzete sem volt könnyű az elmúlt években. A folyóirat főszerkesztője, Ágoston Zoltán szerint idén az egyik baranyai pénzintézet segítségével tudták az adósságaikat rendezni, valamint az említett kulturális alaptól három évre szóló támogatást nyertek el, ami alapján 2015-ig már látják, évente 14,5 millióval gazdálkodhatnak.

A pénzt azonban csak nyomdai költségekre, szerzői és szerkesztői honoráriumokra költhetik, rezsire nem. A főszerkesztő amondó: a 2000-es évekhez képest komoly mértékben csökkent a városi támogatásuk, korábban 6 milliót kaptak, idén 2 milliót. Szerinte Pécs városának nem jelentene hatalmas terhet további 1 millió forint, nekik viszont rengeteget számítana.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő