Két megújult rendelő várja a betegeket Pécs-Hirden

Hirdetés

Két háziorvosi rendelő újult meg az elmúlt időben Pécs-Hirden, mutatjuk, pontosan melyek, és mit kell tudni a felújításukról.

Pécsett az egészségügyi alapellátás, azaz a háziorvosi rendelők területi elhelyezkedése nagyjából egyenletes, azonban az infrastruktúra színvonala az egyes városrészekben eltérő. Az önkormányzat célul tűzte ki a területi egyenlőtlenségek csökkentését, hogy minden pécsi egyenlő eséllyel jusson hozzá a megfelelő színvonalú ellátáshoz. Ennek a törekvésnek a nyomán újult meg két orvosi rendelő projekt keretében. Közel 730 millió (egészen pontosan 729 millió 225 ezer 517) forintot nyert el erre a város.

Pécsett az önkormányzat feladatába tartozó alapellátáshoz a következő szolgáltatási fajták tartoznak: felnőtt-háziorvos, gyermek-háziorvos, fogorvos, iskola fogorvos.

A cikksorozat második részében jellemzően falusias városrész, Hird orvosi rendelőinek fejlesztését mutatjuk be. Elmondható, hogy a településrészen a lakosságszám alapvetően stagnáló tendenciát mutat. 2016-ban, a pályázat előkészítésének évében ebben a városrészben az ellátottak száma 2010 fő volt. A regisztrált ellátotti létszám feltehetően a következő években sem fog jelentős mértékben változni.

Városrész Feladatellátási hely Érintett praxis Érintett ellátottak száma
Hird Zengő u. 49/A 1 565
Pázsit u. 6. 1 1 445
Összesen 2 010

 

A fejlesztési projekt közvetlen célja az volt, hogy a városban eddig nem elérhető, vagy nem megfelelő színvonalon elérhető alapellátási szolgáltatást az érintett területeken élő lakosság a mai kor feltételeinek megfelelő szolgáltatási és infrastrukturális színvonalú intézményben vegye igénybe.

Pécs-Hird, Pázsit u. 6.

Az épületben a fejlesztést megelőzően egy felnőtt- és egy gyermek-háziorvosi rendelő működött. A helyiségek kialakítása, mérete nem felelt meg a vonatkozó rendeletben rögzítetteknek. Az épület alapterülete tovább nem volt bővíthető, így az egyetlen megoldás az volt, hogy a gyermek-háziorvosi rendelő új helyre költözik.

A Zengő utcai óvoda területére esett a választás.

A fejlesztés keretében a meglévő felnőtt-háziorvosi rendelő épület teljes körű külső és belső felújítása történt meg:

  • szigetelték a homlokzatot,
  • cserélték a homlokzati és a belső nyílászárókat,
  • burkolták a belső helyiségeket,
  • felújították az erős- és gyengeáramú rendszereket,
  • új akadálymentes mosdót, illetve parkolót alakítottak ki.

Az intézmény műszaki átadás-átvétele 2019. július 26-án lezárult.

Pécs-Hird, Zengő utca 49/A

A projekt keretében a Hirdi Óvodával egy telken, új gyermek-háziorvosi rendelő és védőnői szolgálat működéséhez szükséges új épületet alakítottak ki.

Az épületben védőnői tanácsadó helyiséget, mosdó-vécét és várót alakítottak ki. A gyermekorvosi rendelőhöz kapcsolódóan rendelőt, vizsgáló várót, személyzeti és beteg mosdó-vécét, valamint akadálymentes mosdót építettek, amely a védőnői hálózathoz tartozó épületrészt is kiszolgálja. Az új részben a mai kor igényeinek megfelelő gépészeti, villamos és gyengeáramú rendszert telepítettek, továbbá a parkolót, akadálymentes parkolót és mentőbeállót is kialakítottak.

Az intézmény műszaki átadás-átvétele 2020. július 21-én megtörtént.


A projekt eredményeképpen a pécsiek helyben tudnak olyan egészségügyi szolgáltatásokat igénybe venni, amelyeket eddig más városrészben, hosszabb várakozási idővel tudtak csak, ez pedig ösztönözheti azokat a kezdeményezéseket, melyek a város, illetve városrész népességének megtartását célozzák. A betegségben szenvedők hamarabb jutnak egészségügyi ellátáshoz, rövidülhet a gyógyulási idő így, ez pedig hosszú távon a helyi népesség egészségügyi állapotának és életminőségének javulását segíti elő. A kevesebb időt táppénzen töltő munkaképes lakosság arányának emelkedése a helyi gazdaság fejlődését is előremozdíthatja.

A cikk az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Pécsett – TOP-6.6.1-16-PC1-2017-00001 kódszámú pályázat keretében készült.

Hirdetés