Jelentős állomásához érkezett a mecsekoldali útfelújítási és -építési program: a hét végén teljes egészében leaszfaltozzák a Magaslati utat, ezzel egy fontos tengely újul meg a városrészben.

Nemsokára már döccenők, kátyúk nélkül autózhatnak a pécsiek a Mecsekoldal egyik fontos összekötő útján, a hétvégén ugyanis új aszfaltburkolatot kap a Magaslati út. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, több ütemben folyik egy milliárdos nagyságrendű program, amely révén megújul a Magaslati, a Surányi és az Angster út, valamint új tehermentesítő út épül a Bálicsi út és a Kodály–Petőfi utcai körforgalom között.

Vadonatúj burkolatot kap a Magaslati út

– Városi szinten is komoly beruházás a mecsekoldali szakaszok teljes megújítása, de a környéken élők szempontjából kulcsfontosságú beruházásokról beszélünk – hangsúlyozta Páva Zsolt, Pécs polgármestere. – Gyakorlatilag olyan szakaszok újulnak meg ezekben a hetekben, hónapokban, amelyeken nagyobb rekonstrukció évtizedek óta nem folyt, ráadásul a Bálicsi út és a Petőfi utca között épülő új lekötőúttal a belváros és az északi városrész között ingázók is sokat nyernek.

A Mecsekoldalban mintegy 25 ezren laknak, a forgalom folyamatosan nő (egyre több családban van már két autó), így elengedhetetlen volt a városrész úthálózatának korszerűsítése. Előzőleg azonban arra is gondoltak, hogy az utak alatti közműrendszert is felújítsák, így ugyanis kisebb az esélye egy meghibásodásnak, és annak, hogy a friss aszfaltot fel kelljen bontani. A Tettye Forrásház a Magaslati úton a közelmúltban befejezte a víz- és szennyvízhálózat rekonstrukcióját, a Surányi útnak a Hunyadi úttól a Mikszáth Kálmán utcáig terjedő szakaszáról is levonultak a szakemberek, most a nyugati szakaszon folyik munka. A teljes területen egyébként összesen 5140 méternyi új, korszerű vezeték kerül a földbe a régi öntöttvas- és PVC-vezetékek helyett.

Már csak a végleges aszfalt hiányzik

A Magaslati út burkolata jelenleg felmarva, kijelölve várja az új aszfaltréteget, de már nem sokáig. Mint a városházán megtudtuk, november 10-én és 11-én, azaz most szombaton és vasárnap lezajlik a teljes terület aszfaltozása, a Magaslati út a Tettye tér és a Hunyadi út között vadonatúj burkolatot kap. Ehhez értelemszerűen az utat le kell zárni, a munkák szombaton várhatóan 7.30 és 16.30 között, vasárnap 7.00 és 16.30 között folynak majd. Mint megtudtuk, a kivitelező azt kéri, a hét végén 7 óra előtt hagyják el az ott lakók autójukkal a telküket, hiszen az egész útszakaszt le kell zárni. Értelemszerűen parkolni sem lehet ez idő alatt a Magaslati úton. Változik a buszközlekedés rendje is, a tömegközlekedési társaság erről külön ad majd ki tájékoztatást.

Hirdetés