12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálKét újabb busz áll forgalomba

Két újabb busz áll forgalomba

Napról-napra újul meg a város buszparkja. Pénteken ugyanis újabb 2 buszt adott át Csizi Péter, Pécs alpolgármestere jelképesen a pécsi lakosoknak. Az új járművek a főpályaudvarról közlekednek majd.

Csizi Péter alpolgármester és Sztojkovics Éva, pécsi önkormányzati képviselő adták át pénteken a Kossuth téren azt a két Credo típusú buszt, amelyeket hétfőn a főpályaudvaron állítanak munkába. A járműveket elsősorban az öreg Ikarusok kiváltására használják.

Ezek a járművek ugyanolyan típusúak, mint amilyeneket szeptemberben adtak át. Az új két Credóval ráadásul már 35-re bővült az új buszpark. Ebből az állományból nyolc szólót és két csuklóst tavasz óta bérel a Tüke, tizenöt szólót megvásárolt a nyáron, ötöt tegnap adták át, ma pedig újabb kettőt.

-Pécs buszparkja napról-napra újul meg. Az új járművek pedig a pécsiek kényelmét szolgálják. Azért is állítottuk ki azokat, hogy ők is megnézhessék – mondta el Csizi Péter.

IMG_1802

A most érkező, havi 300 ezer forintért bérelt buszok alacsonypadlósak, kisebb kerekűek, kisebb fogyasztásúak, mégis tágasak. Üzemeltetési költségük az Ikarusok, a Mercedesek és az összes többi korábban tesztelt gyártmány alatt marad, az esetleges javítások, karbantartási költségek pedig nem a Tüke Buszt terhelik.

Csizi Péter hozzátette: a következő hónapokban Kertvárosban is új buszok járnak majd, ugyanis legkésőbb január végéig öt vadonatúj, csuklós Volvo áll forgalomba a 3-as, a 6-os és a 70-es számú vonalakon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő