Kétszáz gyakornok dolgozik nyáron a pécsi önkormányzatnál

Csütörtökön reggel köszöntötte Őri László alpolgármester azt a közel kétszáz fiatalt, akik gyakornoki munkát végeznek a nyáron a pécsi önkormányzatnál és néhány önkormányzati cégnél. A politikus szerint az a céljuk, hogy a fiatalok egyrészt egy kis pluszjövedelemhez jussanak a nyári szünidő alatt, másrészt megfelelő munkatapasztalatokat szerezzenek.

Három éve kezdődött hagyomány folytatódik a pécsi önkormányzatnál azzal, hogy közel kétszáz fiatalnak biztosítanak munkát a nyári szünetben. A 16-25 év közötti, nappali tagozatos fiatalok egy része júliusban, másik része augusztusban dolgozik egy-egy hónapot az önkormányzati hivatalban, illetve néhány városi cégnél.

őri - gyakornokok - g

Őri László alpolgármesternek is jó emlékei vannak a nyári diákmunkával kapcsolatban, igaz, neki nem adatott meg, hogy az önkormányzatnál dolgozhasson.

– A mostani program számomra egyfajta személyes ügy, hiszen másfél évtizede magam is többször végeztem nyári munkát. Igaz, csak mezőgazdasági területen dolgoztam, de nekem is jól jött egy kis pluszpénz, emellett pozitív emlékképeim vannak a munkakörnyezetről, ráadásul barátokat és ismeretségeket is szereztem. Sok minden megtanultam az iskola világán kívül, remélem, a mostani fiatalok számára is ugyanilyen hasznos lesz az itt eltöltött idő – fogalmazott a városvezető.

A politikus szerint a diákmunka célja az elmúlt években, évtizedekben semmit sem változott, a cél ma is az, hogy egyrészt pluszjövedelemhez juttassák a pécsi fiatalokat a nyári szünidőben, másrészt, hogy az iskolapadból egy kicsit kiszakadva a munka világába belekóstolva munkatapasztalatokat szerezzenek annak érdekében, hogy amikor majd öt-tíz év múlva kilépnek a munkaerőpiacra, akkor ne legyenek a számukra az a környezet annyira idegen és annyira új.

A program a nemzetgazdasági minisztérium pályázati lehetősége révén, száz százalékban kormányzati forrásokból valósul meg. Pécs már a kiírást megelőzően több héttel készült arra, hogy egy ilyen lehetőség esetén tudjon értelmes és hasznos munkát adni a diákok számára.

– A fiatalok egy része a városházára kerül, az önkormányzati hivatalba, ahol a napi hivatali működéssel ismerkedhetnek meg. Ez azért is fontos, mert a fiataloknak általában nagyon kevés ismeretük van az itt folyó munkáról, a közigazgatás működéséről. Ott dolgoznak majd, ahol tényleg szükség van rájuk: iratrendezéssel, különböző szervezési feladatok lebonyolításával foglalkoznak majd, más részük önkormányzati cégekhez kerül, mint például a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-hez, ahol különböző sportrendezvényeken, különböző programok lebonyolításában tudnak segíteni – mondta Őri.

A fiatalok napi hatórás munkaidőben szerezhetnek munkatapasztalatot, így a minimálbér arányos részét kapják meg jövedelemként, ami mintegy nettó 50-60 ezer forintot jelent számukra egy hónapra.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés