5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKétszázmilliós ovi épült

Kétszázmilliós ovi épült

Megújulás alatt áll a teljes Koch Valéria Iskolaközpont mintegy 600 millió forintból. A Dugonics utcai óvodában már meg is valósultak a modernizációs munkák. Ezekre összesen 200 milliót költöttek.

Műsorral készültek az ovisok a sajtóbejárásra, amin többek között részt vett Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere, Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, Gerner Zsuzsanna, tiszteletbeli német konzul, valamint Erb József, a pécsi önkormányzatnál működő Nemzetiségi Tanács elnöke.

– A közel hatszázmillió forintos beruházás egyik nagyon fontos állomásához érkeztünk, a felújított óvodáról bátran mondhatjuk, hogy európai színvonalú – fogalmazott Heinek.

német ovi2
Bármelyik nyugati országban megállná a helyét, mondják

Nagy Csaba szerint a fejlesztés egy törvénymódosítás révén jöhetett létre, ugyanis a pécsiek javaslatára a nemzetiségi önkormányzatok vették át a nemzetiségi iskolaközpontokat, így ők pályázhattak a beruházásra.

A 600 milliós pályázat részeként megvalósuló beruházásban 200 milliót költöttek kifejezetten az óvodára. Lecserélték a tetőhéjazatot, kifestették a homlokzatot, átalakították a konyhát és a vizesblokkokat és felújították az épületgépészetet. A bővítés során új csoport-, fejlesztő- és tornaszobát alakítottak, emellett az épület teljesen akadálymentesen használható.

Jelenleg 75 ovis jár az intézménybe, azonban a fejlesztésnek köszönhetően 25 férőhellyel bővül az óvoda, így ősztől megoldódik az évek óta jellemző túljelentkezés problémája.

német ovi1
Lesz elég férőhely

A beruházáshoz szükséges 570 millió forintos támogatásból fedezték, melyhez tíz százalék önrészt kellett biztosítania a városnak. Az óvoda felújítására kétszáz millió forintot költöttek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő