Kétszer annyi külföldi jöhet

Már nemcsak az egyetem szorgalmazza, hanem kormányzati szándék is van arra, hogy több legyen Pécsett a külföldi egyetemista. Ezzel nemcsak az egyetem járhat jól, hanem az éttermek, a kocsmák, a boltok, a taxisok…

Néhány éve készült egy felmérés arról, hogy mennyi pénzt költenek el Pécsen a külföldi hallgatók. Akkor úgy másfél ezer diákkal számoltak a tanulmány készítői, s kiderült: nagyságrendileg négymilliárdot hagynak a pécsiek zsebében a fiatalok, miközben közel ugyanennyit fizetnek tandíj gyanánt a pécsi universitasnak.

Jelenleg ugyanis 14-15 ezer dollárba kerül egy félév az orvosin a külföldieknek. Nem véletlenül szorgalmazták tehát régóta a pécsi egyetemen, hogy több külföldi hallgatót vehessenek fel. Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi látogatásakor is úgy vélekedett, hogy meg kell erősíteni az egyetemet. Miseta Attila, a PTE orvosi karának dékánja szerint jelenleg közel 1800 német és angol nyelven tanuló hallgatójuk van, a jelentkezések számát tekintve azonban többen is lehetnének.

külföldi diákok4

– Az igény tehát megvan, azonban a mostani feltételek nem adottak ahhoz, hogy több diákunka legyen – mondta Miseta. – Ehhez ugyanis jóval több oktatóra lenne szükség, ám nem lehet csak úgy számukat megemelni. Külföldről kell őket visszahívni, vagy pedig idehaza képezni új oktatókat. A dékán szerint a pécsi orvoskar eljutott a kapacitásának „határáig”, ráadásul a korábbi intézményi feltételeket 200-250 új orvostanhallgatóra alapozták meg, mostanság azonban már évente 600 új diákot vesznek fel, így az infrastrukturális fejlesztés is elkerülhetetlen.

Miseta szerint a befektetés néhány éven belül megtérülhet, attól viszont óva int, hogy a változtatásokat hirtelen, egyvégtében hajtsák végre, ezeket az orvosképző helyeknek maguknak kell végrehajtaniuk, az állam a peremfeltételek biztosításában játszhat elengedhetetlen szerepet.

Ám nemcsak az orvosi kar igyekszik több külföldi hallgatót megnyerni. A Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója, Lengvárszky Attila szerint a stratégiai céljuk, hogy minél több képzéssel legyen jelen a nemzetközi felsőoktatási piacon, így az idegen nyelven indítandó szakok akkreditációja folyamatos. Mint mondta, a magyar nyelvű képzések angol nyelven való elindítása nem igényel külön akkreditációs eljárást, a szenátus jóváhagyása és az Oktatási Hivatal regisztrációja után indíthatóak a szakok. Hozzátette: az oktatók továbbképzése és a képzések fejlesztése is folyamatos, jelenleg is pályázati támogatással számos tananyagot dolgoznak ki, tesztelnek.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Nem értem mi szükség van töménytelen mennyiségű külföldi állandó lakóra Pécsen. Elfoglalják az albérleteket és a szakokon a helyeket, lassan nem is merek megszólítani senkit magyarul a saját hazámban mert tuti bambán fog rám nézni az illető hogy mit akarok. A turizmus fellendítése szerintem a cél. Inkább a turizmust erősíteném. Olyan ez az ország mint egy szajha akinek a testét mindenki élvezheti.

Comments are closed.