Kéttucatnyi orvos eltűnik Pécsről

Összesen huszonöt-harminc nyugdíjas orvos esik ki a pécsi ellátórendszerből azért, mert a jogszabályok miatt júliustól le kell mondaniuk nyugdíjukról, ha dolgozni akarnak. A klinika nyugdíjas dolgozóinak felét például az sem vigasztalta, hogy az ellátással megegyező mértékű bérkompenzációt is kapnak, ha maradnak.

Mint arról korábban beszámoltunk, komoly félelem volt az egészségügyben amiatt, hogy egy korábbi kormányrendelet rögzíti: nyugdíj és bér már nem járhat egyszerre a korhatárt elérő közalkalmazottaknak. Tartottak tőle, hogy az összes nyugdíjas orvos leteszi a sztetoszkópot, és inkább a pihenést választja.

Ezzel viszont jó szakemberek hullottak volna ki az amúgy is utánpótlásgondokkal küzdő rendszerből.

A klinikánál – amely jó ideje már a teljes pécsi fekvőbeteg-ellátást végzi – például mintegy félszáz idősebb dolgozó, elsősorban műtéteket végző szakember hiányát rebesgették. Végül csak az orvosok fele távozik, akiket az sem tartott vissza, hogy a munkáltató a nyugdíjjal megegyező mértékű kompenzációt fizet munkabérükön felül.

A rendelőkben nem lesz számottevő a hiány…

– Nagyjából ötven kollégánkat érinti a szabályváltozás, közülük huszonhárman döntöttek úgy, hogy folytatják a munkát, s kérelmezik továbbfoglalkoztatásukat – mondja Endrei Dóra, a Klinikai Központ főigazgató-helyettese, aki hozzátette: minden kérelmező engedélyt is kapott a munkavégzéshez. Ők most már tisztán alkalmazottak, nyugdíjuk folyósítását felfüggesztették; a kompenzációt, azaz a nyugdíjpénzt viszont megkapják.

A kiesőket viszont így is pótolni kell.

– Rövid távon az ellátásokban nem lehetnek ennek komoly következményei, hosszabb távon viszont pótolnunk kell a kieső nyugdíjasokat – mondja Endrei. A következő hónapokban így a klinikánál helyettesítések lehetnek, egyben új orvosokat kell leszerződtetniük, hogy a törvényváltozás előtti szinten tudják folytatni a betegellátást.

A pécsi járóbeteg-ellátást is érinti a nyugdíjazás, bár az Egyesített Egészségügyi Intézmények vezetése csak áprilisban szembesült ezzel.

– A továbbfoglalkoztatási kérelmeket már elküldtük a minisztériumnak; összesen huszonöt dolgozónk nyugdíjas, négyötödük továbbra is maradna az intézménynél. Abban bízunk, hogy minden kérelmező engedélyt kap, s tudjuk biztosítani számukra a nyugdíjjal egyenértékű állami kompenzációt is. Ebben az esetben ellátási gondokat nem okoz a változás – mondja Mácsainé Németh Erzsébet igazgató.

A vezető elmondta: a kieső orvosokat helyettesítéssel pótolják – egyelőre. Ezzel egy időben viszont már feladtak álláshirdetéseket is, hogy a nyugdíjba ment kollégák helyett rövid időn belül érkezzenek újak.

[frame]

Emelkedik is a béren felüli juttatás

Az egészségügyi államtitkárság közlése szerint a továbbfoglalkoztatás – intézményi adatfelmérés alapján – 2013-ban eddig 3036 dolgozót érint. A továbbfoglalkoztatással együtt járó anyagi kompenzáció, azaz a közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi dolgozók jövedelemkiegészítésének maximális nettó összege megegyezik a kieső nyugdíj összegével. Nyugdíjemelés esetén a kompenzáció mértéke is emelkedik annak mértékével.

[/frame]

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.