Kevesebb a bűncselekmény Pécsett

Sajnálatos és brutális bűncselekmények rázták meg a várost nyáron, amely miatt Pécs különös figyelmet kapott az országos és a helyi médiában. Páva Zsolt polgármester akkor arra kérte a rendőrséget, készítsenek pontos és hiteles statisztikát Pécs bűneseteiről, hogy a tények és ne „érzet” alapján kelljen döntéseket hozni. Az anyag elkészült!

Lapunk birtokába került az a beszámoló, amelyet Páva Zsolt várt Korontos Zoltán városi rendőrkapitánytól még a nyár végén. A polgármester azért kérte elemzésre Pécs főrendőrét, mert a tavasz végén és a nyár folyamán több olyan bűncselekmény történt, amely megrázta a pécsieket. Páva arra várt választ, a tendenciák mennyiben alapozzák meg a közvélemény akkori negatív hangulatát, s ha probléma van, mely területeken milyen beavatkozásokat terveznek a zsaruk, és mit tud tenni a város.

Mint az a hivatalos rendőrségi beszámolóból kiderül, Pécs bűnügyi mutatói javultak a tavalyi időszakhoz képest.

Pécs esetében 7,5 százalékkal esett vissza a bűncselekmények száma tavalyhoz képest az év első hét hónapjában, miközben a közterületeken elkövetett bűncselekmények száma is majdnem tíz százalékkal kevesebb, mint 2011-ben.

Korontos Zoltán beszámolója szerint a szándékos testi sértések száma is csökkent, ezen belül pedig a súlyos testi sértések száma is kevesebb volt idén eddig, mint tavaly.

Az emberölések száma az elmúlt hét évben folyamatosan változó képet mutat, így ebben a tekintetben semmilyen tendenciáról nem lehet beszélni Korontos szerint. Az átlagot tekintve évi 11-13 emberölés történik Baranyában; idén eddig nyolc volt, Pécsen ebből négy. A rendőrség valamennyi pécsi emberölés gyanúsítottját egy héten belül elfogta.

A közrend elleni bűncselekmények száma 10, az összbűnözés felét kitevő, vagyon elleni bűncselekmények száma 5,5 százalékkal csökkent. Ezen belül idén július végéig mind a lopások, mind a rablások, lakásbetörések számában huszadával kevesebb cselekmény történt, ami példaértékű javulást jelent – áll az anyagban.

Emelkedett azonban valamelyest a zaklatások száma, illetve 1-ről 13-ra nőtt a becsületsértési ügyek száma is tavalyhoz képest.

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Márt megint ez a szemfényvesztés.
    NEM CSÖKKENT A BŰNCSELEKMÉNYEK SZÁMA!!!, csak felemelték a szabálysértési határt 50,000.-Ft-ra.
    Így az az alatt lévő cselekmények csak szabálysértéssé váltak.
    Pontosan így lehet a statisztikákat javítani.

Comments are closed.