5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKezdődhet a Zsolnay felszámolása?

Kezdődhet a Zsolnay felszámolása?

Közgyűlést tartott hétfőn a Zsolnay Porcelánmanufaktúra, amelyen a Pécsi Újság.hu értesülései szerint kiderült, hogy a társaság tavalyi mérlege ötvenmillió forintos hiányt mutat, valamint az is, hogy még ezen a héten elkezdődhet a zrt. felszámolása egy felmondott bankhitel miatt.

Közgyűlést tartottak hétfőn a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél., amelyen több, a társaság jövőjét minden bizonnyal meghatározó bejelentés is elhangzott – írja a hírportál.

A lap értesülései szerint kiderült többek között, hogy az adóhatóság hétfőn zárolta a cég raktárait, ami a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a kiszállítás és az értékesítés szünetelni fog.

Az igazgatósági ülésen megtárgyalták és elfogadták a cég tavalyi üzleti évéről szóló beszámolót, amely mintegy ötvenmillió forintos hiányt mutat.

A Pécsi Újság.hu úgy tudja, az ülésen világossá vált az is, hogy feltehetően még ezen a héten megkezdődhet a zrt. felszámolása azt követően, hogy egy pénzintézet május 18-án felmondta a cég hitelszerződését. Egy több mint négyszázmillió forintos tartozásról van szó, amelyet legkésőbb tizennégy napon belül lehetne kiegyenlíteni anélkül, hogy elindulna a felszámolás.

A határidő hamarosan, csütörtökön lejár, s információik szerint nincs esély arra, hogy addig rendezzék a tartozást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő