Kiakadtak a fideszes nyugdíjemelésen a szocik

„A nyugdíjasok nyomorán gazdagodnak a fideszes haverok?!” – ez volt a címe az MSZP sajtótájékoztatójának, ahol Korózs Lajos,  Szakács László és  Tóth Bertalan országgyűlési képviselők osztották meg gondolataikat a sajtó megjelent képviselői előtt.

A szocialisták péntek délelőtti sajtótájékoztatóján fő téma a nyugdíjemelés volt, melyről mindhárom politikus elmondta véleményét és hangot adott felháborodásának a kormány döntésével kapcsolatban.

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője volt a leghangosabb, szerinte a kormány csúnyán becsapta és átverte, rászedte és félrevezette a nyugdíjasokat.

– Nemcsak az arcátlanul alacsony nyugdíjemeléssel, hanem a hamis propagandával is, miszerint 59 gyógyszernek csökkent az ára. Ezek valóban olcsóbbak lettek, ám ezzel egy időben 92 gyógyszeré emelkedett, melyek főleg a cukorbetegek, szívkoszorúér-problémákkal küszködőket érinti. Felháborító – jelentette ki többször vehemensen.

korózs lajos
Korózs szerint átverésről van szó

A komlói képviselő, Dr. Szakács László a költségvetésről beszélve azt mondta, hogy abból Magyarországról döbbenetesen torz kép olvasható ki, ahol sok százmillió forint folyik el olyan beruházásokra, amelyek mögött fideszes érdekeltségek vannak.

Tóth Bertalan beszélt a Zsolnay-gyár jelenlegi helyzetéről is, melyért egyedül Páva Zsoltot, Pécs polgármesterét teszi felelőssé. Elmondása szerint a polgármester volt az, aki Pécsre hozta a befektetőt, és most ő okolható minden problémáért is, több alkalommal figyelmeztették a városvezetést, hangoztatták különböző fórumon aggályaikat.

A három szocialista elmondta, ha csupán tíz embert érintene ez az országban, ők akkor is ugyanolyan együttérzéssel állnának ki ügyük mellett.

Hirdetés