Kibertámadás érte a PTE informatikai rendszerét

A PécsMa úgy tudja, hogy a támadást az egyetem informatikusai hamar észlelték, de így komoly fennakadásokat okozott a támadás, a Pécsi Tudományegyetem több rendszere is leállt, egész nap dolgoztak a helyreállításon.

Információink szerint hekkertámadás érte a PTE informatikai hálózatát, aminek következtében az egyetem hálózatának számos funkciója állt le részlegesen, vagy teljesen. Bár az eset kapcsán az egyetem egyelőre nem kommunikált semmit, megbízható forrásból úgy értesültünk, hogy a támadást hamar észlelték az intézmény szakemberei, így el tudták kerülni, hogy a teljes informatikai rendszerük összeomoljon. Ezzel együtt is komoly károkat okozott a támadás, többek között a hallgatói információs rendszer, a Neptun is leállt, de úgy tudjuk, a nap folyamán még a receptfelírásokért felelős rendszert sem tudták használni.

A hibák kijavításán jelenleg is dolgoznak, és bár még nem állt helyre teljesen a PTE informatikai hálózata, de folyamatosan javul a helyzet, azonban azt egyelőre nem tudni, mikorra sikerül minden, a támadás okozta kárt helyreállítani.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés