13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKinek jó, ha minden ellenzéki összefog?

Kinek jó, ha minden ellenzéki összefog?

Rendhagyó jelenség játszódott le nemrég a pécsi közgyűlésben. Gyurcsány pártjának képviselője együtt szavazott a Jobbikkal, a Jobbik az LMP-vel, az MSZP az Összefogás Pécsért Egyesülettel. De vajon hova vezetnek az ilyen akciók, mi az értelmük, s ki nyerhet ezen az egészen? Utánajártunk.

A pécsi önkormányzat legelső őszi közgyűlésén szövetséget kötött az ellenzék, miután egységesen szálltak síkra a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) módosítása érdekében. Az összefogás azonban nem hozott eredményt, mivel a többség sem az MSZP-DK-LMP-Jobbik-ÖPE ideiglenes szövetsége által szorgalmazott Pénzügyi Ellenőrző Bizottság létrehozását nem szavazta meg, s azt sem sikerült elérniük, hogy már két képviselő is alakíthasson frakciót a képviselő-testületben.

Horváth Csaba politológus szerint a most látott ellenzéki összeborulás rendhagyó, de kérészéletű lesz. Egyik párt sem engedheti ugyanis meg magának, hogy huzamosabb ideig szolidaritást vállaljon ellenfeleivel.

A politológus szerint az ÖPE mellett a Jobbik jöhet ki a legjobban az ilyen jellegű alkalmi szövetségkötésekből, miután a jobboldali párt visszafogottabb lett, elindult középre, így akár korábbi baloldali vagy liberális szavazóra is számíthat.

közgyűlés4

Egy másik szakértő, Kákai László szerint az összefogás akkor lenne érdekes, ha egyéb ügyekben, például beruházásoknál, fejlesztéspolitikánál, kulturális intézmények működtetésénél, oktatási ügyeknél is közösen lépne fel az ellenzék a kormányzati elképzelésekkel szemben.

– Ilyen ügyek azonban egyelőre nincsenek. Így ezt a közösködést inkább technikai jellegűnek tartom, semmint politikainak, nem látom az ellenzék politikai együttműködésének szándékát. Ráadásul a helyi pártcsoportok ugyanazt a politikát folytatják, mint amit országosan visznek; egyelőre nincsen kapocs az ellenzéki szereplők között – mondja.

A fura összefogás az emberek között mindenesetre már az ülés napján kiverte a biztosítékot egyeseknél.

A közösségi oldalakon a politikusok saját oldalain a pártok támogatói akadtak ki amiatt, mert a számukra szimpatikus szereplők olyanokkal fújtak egy követ, akiket helyből elutasítanak. Főként a Jobbik és a Gyurcsány-féle DK támogatói keltek ki magukból és intették meg a politikusokat, kérték, tartózkodjanak máskor a közös beadványoktól. Azt is többen leírták, a tény, hogy egyszerre minden ellenzéki összefogott Pécsen, egyedül a középen lévő, civileket a zászlajára tűző ÖPE számára kedvező. Ez pedig egy Jobbik- vagy DK-szavazónak igencsak rosszul esik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő