12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálKirakatverseny: százezres jutalom járt

Kirakatverseny: százezres jutalom járt

A Zora és a Nádor Arts Flowers nyert – kihirdették a Karácsonyi Kirakatverseny eredményét pénteken délelőtt a Széchenyi téren.

Nyert a Zora, a Holding 100 ezret adott…

A rendezvényen Csizi Péter alpolgármester és Barna Béla, a Pécs Holding verérigazgatója adták át a karácsonyi kirakatverseny győzteseinek járó díjakat. Barna Béla elmondta: a kirakatverseny célja az volt, hogy megszépüljön a belváros az ünnepekre, többen látogassanak el a belvárosba, lehetőség szerint növekedjen a forgalom az üzletekben.

A kirakatokat háromtagú zsűri értékelte. Marsalkó Péter fotóművész elmondta: az értékelésnél arra helyezték a hangsúlyt, hogy a kirakat a karácsonyt idézze, ugyanakkor a színek összhatását, a kirakat, mint felület kitöltését, az elhelyezett tárgyak arányát, az árukészlet és díszítés harmóniáját, a konvencionális és kreatív elemek meglétét, s nem utolsó sorban a kifejezetten az ünnepi hangulatra való rákészülést vették figyelembe.

A kereskedelem kategóriában a Zora butik nyerte el a díjat, közönségdíjas lett a Nádor Arts and Flowers. Vendéglátás kategóriában nem érkezett , így a 100 ezer forint értékű üzlet-felújítást a zsűri szakmai ajánlása alapján hárman megosztva kapták (Málitex, Euro-Optic, Modello Butik).

Csizi Péter elmondta: hagyományteremtő céllal indult a verseny, reméli, hogy jövőre még többen jelentkeznek.

Az egyik helyezett kirakatban piros táskát, és aranyszínű cipőt láthatunk némi hópehely társaságában.

-Kiválasztottuk a legfinomabb csillogású aranyszínű kiegészítőinket, illetve tollból készült angyalszárnyat kapott és egy általam díszített glóriával, amit egy szalaggal készítettem el. Az aranyruhás angyal mellett olyan ruhákkal és kiegészítőkkel dobták fel a kirakatot, amik illenek a karácsonyi hangulathoz – mondta László Eszter, a Modello Butik terméktanácsadója.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő