12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálKiszámoltuk, mennyit spóroltak meg Pécsen

Kiszámoltuk, mennyit spóroltak meg Pécsen

Az elmúlt években a gáz, a távhő és az áram költségeit megfaragva hozzávetőleg huszonöt százalékkal estek a kiadások, ami egy ehhez hasonló fagyos téli időszakban nem kevés jelentőséggel bír. Megnéztük, hogy ez Pécsen mennyit hozott a háztartásoknak. 

Ugyan a tél hátralévő heteiről még nem sokat tudni, reméljük, hogy a leghidegebb napjaiban járunk, és ennél már csak feljebb kúszhat a hőmérő higanyszála. A háztartásoknak ilyenkor a legnehezebb kifizetni a rezsit, a folyamatos fűtés óriási összegeket emészt fel.

A szocialisták idején, 2002 és 2010 között összesen 15-ször volt áremelés. Ezen időszak alatt a lakossági gáz ára a háromszorosára nőtt, a villanyé megkétszereződött.

A rezsicsökkentés fokozatos bevezetésének első lépése 2013-ban kezdődött a földgáz, az áram és a távhő árának csökkentésével. Ezt követte később a víz- és a szemétszállítási díj lefaragása.

rezsi számla
Jobb ránézni a sárga csekkekre

Mára a gáz és az áram ára is a legolcsóbbak közé került, 25-30 százalékkal kell kevesebbet költeni a fűtésszámlára, mint 2010 előtt. Sokatmondó, hogy abban az évben a lakosság fizetőképességéhez képest Magyarországon volt a legdrágább az energia Európában.

2017-re ennek eredményeként évente – a hivatalos kormányzati adatok szerint – 110-170 ezer forintot spórol meg egy háztartás. Óvatos számítások szerint is a rezsicsökkentés – bevezetése óta – mintegy 910 milliárd forintos megtakarítást ért el országos szinten. 

Gáz az lesz. De mekkora?
Már a gáz ára sem olyan gáz, mint tíz éve

Pécsen a 2011-es népszámlálási adatok szerint  69 058 háztartás van, ez 148 805 főt jelent.

Ha a 2013 első napja óta eltelt négy évet vesszük számításba és éves 140 ezer forintos átlagmegtakarítást nézzük, akkor Pécsen egy háztartás 2017. január 1-ig 560 ezer forintot spórolt. Ezt felszorozva megkapjuk, hogy a pécsiek a rezsicsökkentésnek köszönhetően bő 38,6 milliárddal fizettek kevesebbet a szolgáltatóknak. Hihetetlen összeg. Persze csak hozzávetőleges, hiszen az évi megtakarítások összege igencsak változó lehet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő