Konferenciát szenteltek a baranyai tehetséggondozásnak

Pénteken tartották meg Pécsett az első a „Tálentumok napját”, azaz a Pécsi Református Kollégium Tehetségnapjának konferenciáját, amelyen bemutatkoztak a pécsi, nagyharsányi és drávafoki református tehetségpontok műhelyei.

A pécsi, nagyharsányi és drávafoki református tehetségpontok diákjai által megannyi stílusban készített rajzok, grafikák, festmények, kerámiaalkotások és egyéb művészeti tárgyak töltötték meg a Pécsi Református Kollégium auláját pénteken, az intézmény által szervezett első Tehetségnapon. A „Tálentumok napja” névre hallgató hagyományteremtő konferencián.

Sokan voltak kíváncsiak a konferenciára

A konferenciát Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a Pécsi Református Kollégium igazgatótanácsának elnöke nyitotta meg. Kiemelte, hogy a város és az ország köszönete illeti a kollégiumot a tehetséggondozásban vállalt feladatainak rendszerezéséért és az országos tehetségpontok kialakításában játszott szerepéért.

Tehetséges diákok munkáit láthatták az érdeklődők

– Az első Orbán-kormány idején elindított Arany János Tehetséggondozó Programban elsőként intézményesítették a hazai köznevelésen belül a kiemelt tehetségek gondozását. Ezt a hagyományt folytatva, hasonló célok mentén jött létre a 2010 utáni kormányzás során a Nemzeti Tehetségprogram is. Ez a program a mai napig hatékony segítséget nyújt a fiatal tehetségek fellelésében és támogatásában – mondta az államtitkár.

Ifjú művészek legjobb munkái

Ezt követően Hoppál Péter hangsúlyozta, hogy a Trianont követő Magyarország ereje a szellemi tőkében, a tehetségek kibontakoztatásában és teljesítményükben ismerhető fel. Ezt a területet ezért – folytatta – nem hiába tartja a kormány a jövőben elérhető magyar sikerek alapjának. Ezért a tehetséges magyar fiatalok – attól függetlenül, hogy milyen körülmények közé születtek – a kormánytól minden segítséget megkapnak a lehető legkorábban.

Hoppál: a tehetségek támogatása a jövőben elérhető magyar sikerek alapja

Kiemelte, hogy a tehetséggondozás támogatásában példaértékűnek nevezhető az összefogás a civil, üzleti, és kormányzati szféra, a tudomány, a kultúra és az oktatás intézményei között. Hozzátette, hogy tavaly 350 ezren ajánlották fel adójuk 1 százalékát a Nemzeti Tehetségprogram megvalósítására.

A Pécsi Református Kollégium büszkeségeinek alkotásai

Hoppál Péter beszéde után vette kezdetét a konferencia, melyen előadást tartott többek között Ritter Betty a Pécsi Pedagógiai Oktatási Központ Oktatási Hivatalának főosztályvezetője, Dr. Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének szakpszichológusa, valamint Gajda Attila és Csicsely Ildikó a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének akkreditációs szakértői.

Hirdetés