Az otthontalanság pécsi otthona

Teljesen felújított, mozgássérültek számára is megközelíthető hajléktalanszállót kapott Pécs. A Támasz Alapítvány pécsi szervezete jelenleg három átmeneti szállót is működtet a városban, azonban a most megújult Edison utcai intézményük már a rossz egészségügyi állapotban lévőket is fogadni tudja.

A Támasz Alapítvány évek óta küzd a problémával, amely a hajléktalanok ellátásának hiányosságaiból adódik. Eddig ugyanis – főleg a téli időszakban – a férőhelyek iránt megnövekedett igényeket nem mindig tudták biztosítani. Most azonban ezen a helyzeten egy kicsit javít, hogy megújult és korszerűbbé vált az alapítvány Edison utcai hajléktalanszállója.

A hajléktalanok az új épület előtt
A hajléktalanok az új épület előtt

A szállás ezentúl – az akadálymentesítésnek is köszönhetően – több férőhelyet biztosít a rászorulóknak, az eddigi 40 helyett ugyanis 50 fedél nélküli férfit tudnak itt megsegíteni. Nem csupán akadálymentesítés történt a hosszú évek óta nagyon rossz állapotban lévő szállóban, az épületet ugyanis hőszigetelték, egy teljesen új emeletet is húztak rá, orvosi szobával bővítették, és korszerű nyílászárókat is felszereltek. A szállóban közösségi helyiségeket és új lakószobákat is kialakítottak.

Az új szobák vonzóak a számukra
Az új szobák vonzóak a számukra

Minderre nagy szükség volt már, hiszen a szálláshely elavult gépészeti, villamossági és energetikai berendezései mellett komoly gondot jelentett az is, hogy több lakóegységben voltak eddig 4 négyzetméternél kisebb szobák, így sokszor a betegszobát is lakószobaként használták. Mindemellett a szállóban eddig nem volt konyha sem, nem tudtak tehát főzni és ételt melegíteni.

Átadják az intézményt: Csizi Péter, Czibere Károly, Őri László
Átadják az intézményt: Csizi Péter, Czibere Károly, Őri László

Az intézmény átadóján Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta, hogy a nagyobb, humánusabb és higiénikusabb szálló a bizonyítéka annak, hogy van értelme küzdeni az olyan programokért, amelyek akár egy kicsit is segíthetnek a hajléktalanokon. A kormány épp ezért közös ügyként tekint a hajléktalanok támogatására, legfőbb céljuk azonban annak elérése, hogy senki ne kerüljön az utcára.

Az akadálymentes toalett nagyon fontos az itt élőknek
Az akadálymentes toalett nagyon fontos az itt élőknek

Az államtitkár ezután kitért arra, hogy az új, Edison utcai szálláshelyen a rászorulók minden olyan lehetséges segítséget meg tudnak kapni, ami ahhoz szükséges, hogy könnyebben és gyorsabban vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba.

Csizi és Őri szemrevételezik a helyet
Csizi és Őri szemrevételezik a helyet

Őri László, Pécs alpolgármestere elmondta: az új szálló bizonyítja, hogy nem volt igazuk azoknak, akik egy éve azért kritizálták a városvezetést, amiért a város rendjét és tisztaságát szem előtt tartva kitiltották a hajléktalanokat a belvárosból. Pécs akkor bátor döntést hozott – folytatta – hiszen a céljuk az volt, hogy a hajléktalanok és a helyiek egyaránt értsék meg: a társadalmi normákat be kell tartani és be kell tartatni. Ugyanakkor már ekkor megkezdték a párbeszédet a szociális intézményekkel és a hajléktalanokkal, hogy megtalálják a számukra kedvező megoldást.

A város pedig most, miután elkészült ez a minden igényt kielégítő szálló, azt kéri az utcán élőktől, hogy használják is az intézményt – mondta az alpolgármester. Így Pécs megmutathatja az országnak, hogy lehet úgy szociálisan érzékeny döntéseket hozni, hogy közben a városban rendet, tisztaságot is tartanak.

Pécs tehát – mondta végezetül – megmutatta az országnak, hogy lehet úgy szociálisan érzékeny döntéseket hozni, hogy közben a városban rendet, tisztaságot is tartanak.

Az új konyha minden igénynek eleget tesz
Az új konyha minden igénynek eleget tesz

A fejlesztésre a Támasz Alapítvány pályázott, a projekt 172,3 millió forint támogatást nyert el, amelyhez az alapítvány további közel 20 millió forint önerőt biztosított.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés