Hirdetés

Idén novemberben zárult le sikeresen a 2018-ban indult Pécsi Egészségfejlesztési Iroda projektjének megvalósítási szakasza, amit egy 3 éves fenntartási időszak követ majd. A megvalósítási szakasz eredményeiről csütörtökön számoltak be a Veress Endre utcai rendelőintézetben tartott sajtótájékoztatón.

A Pécsi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) 2018. szeptember 1-jétől működik a Veress Endre utcai rendelőintézetben, ahol nemcsak a pécsieknek, hanem a járásban élőknek egyaránt segítenek az egészségmegőrzés megannyi területén előadásokkal, tanácsadásokkal, egészségnapokkal, különböző egészségügyi foglalkozásokkal és egyéb programokkal.

Nyőgéri Lajos: Több mint 53 ezer főt tudtak bevonni a projektbe

A november 11-én zárult megvalósítási szakasz eredményeit összefoglaló sajtótájékoztatón Nyőgéri Lajos szociális ügyekért felelős alpolgármester felidézte, hogy vírusjárvány hullámai nehezítették a projektet koordináló szakemberek munkáját.

– A sors fintora volt, hogy a projekt nem sokkal azelőtt indult útjára, hogy berobbant a koronavírus-járvány. A vírus nem csak az egészségügyben dolgozó szakemberek fókuszát helyezte egészen más területekre, hanem a projekt megvalósítását is komolyan befolyásolta. Az eredetileg kétévesre tervezett projektet ezért meg kellett hosszabbítani egy évvel. Ennek ellenére az egészségfejlesztési iroda 60 fős szakmai csapata sikeresen teljesítette a projektet – mondta az alpolgármester, hozzátéve, hogy a projekt megvalósítása során eljutottak a Pécsi Járás 40 településére, a közel 50 féle egészségtudatossággal kapcsolatos prevenciós programba pedig több mint 53 ezer főt tudtak bevonni, kiskorúaktól egészen a szépkorúakig.

– Ezt a projektet az előző városvezetéstől megörököltük, ugyanakkor azt gondolom, hogy az egészségfejlesztési iroda által vállalt egészségtudatosságra és egészségmegőrzésre nevelő programoknak politikától függetlennek kell lennie, és az iroda működése, a foglalkozások fókusza attól független is volt. Ezért nem csak a jelenlegi városvezetésnek szeretném megköszönni a munkáját, hanem mindenkinek, aki részt vett projekt lebonyolításában – mondta Nyőgéri Lajos.

Szentivánszkiné dr. Örkényi Anna: „Sikeres időszakon vagyunk túl”

Szentivánszkiné dr. Örkényi Anna, az Egyesített Egészségügyi Intézmények főigazgatója mindehhez hozzátette, hogy a járványidőszak során a személyes interakciók a háttérbe szorultak, az egyeztetések és programok pedig online zajlottak.

– Elmondhatjuk, hogy igen mozgalmas három év áll mögöttünk, ennek ellenére a szakmai csapat munkájának köszönhetően a néha teljesíthetetlennek tűnő mérföldköveket is sikerült elérni, ugyanígy az indikátorszámokat és az előírt feladatokat is teljesítettük. Tehát egy sikeres időszakon vagyunk túl, amelynek során számos fontos tapasztaltot szereztünk. Megtanultuk többek között, hogy hogyan célozzuk meg a járásban élők azon részét, akik fogékonyak hívószavainkra, ahogy azt is, hogy miként érjük el azokat, akiknek nagy szüksége van programjainkra – mondta.

Kiemelte továbbá, hogy a programok fókuszában a mozgás, a rendszeres fizikai aktivitás napi rutinba történő beépítése, a mentális és a munkahelyi egészség fejlesztése, valamint az általános egészség, az egészségtudatosság javítása állt.

A lezárult megvalósítási szakaszt – folytatta – egy új 3 éves fenntartási időszak követi, amelynek során a legsikeresebb, leghasznosabb programokkal várják továbbra is a pécsieket és a járásban élőket.

A sajtótájékoztatón részt vett még Dr. Kovács Ágnes, az önkormányzat egészségügyi tanácsadója és Dergez Erika, az Egyesített Egészségügyi Intézmények ápolási igazgatója is.

További részletek, elérhetőségek:

Korábban a projektről itt írtunk.

Hirdetés