Koronavírus Pécsen: utólag tudták meg a szülők, hogy a gyereknek már rég karanténban kellene lennie

Az eset két pécsi iskolában is megtörtént – tudta meg a SzabadPécs.

Egy, a pécsi református iskolaközpontba járó gyermek édesanyja osztotta meg a lappal történetét, miszerint karantént rendeltek el az intézmény egyik általános iskolai felsős évfolyamának összes osztályánál. Azonban mikor az értesítést kapták, a karantén már tartott egy ideje.

A szülő azért kereste meg a SzabadPécset, hogy kiderítsék, pontosan ez hogy történhetett. Mint a szülő leírta, szeptember 25-én kaptak az iskolától egy e-mailt a Baranya Megyei Kormányhivatal határozatával, mely szerint az iskola két osztálya szeptember 18-a és 28-a között karanténban volt egy igazoltan koronavírusos gyermek miatt.

A kormányhivatal határozatán azonban nem szerepelt pontos dátum, csak annyi, hogy 2020. szeptember. A gyerekek közben a „karantén idején” is suliba jártak, nem is tudtak arról, hogy pár napja karanténban vannak.

A lap értesülései szerint a pécsi Belvárosi iskolában is hasonló eset történt.

Ott a szülők október 5-én kapták meg a levelet a kormányhivatal határozatával, hogy egy iskolai fertőzés miatt a gyermeküknek karanténban kellene lennie már szeptember 30-a óta. Tehát most szombaton lejárna a 10 napos karantén. A határozaton pedig ez esetben sem szerepelt pontos dátum, csak annyi: 2020. október.

Mint írja a SzabadPécs, mindkét esetben az történhetett, hogy az lett a karantén elrendelésének első napja, mikor a vírushordozó vagy fertőzött orvoshoz ment. Közben a tesztelésig is eltelt pár nap, majd csak a pozitív eredmény után rendelhették el a karantént. Így csökkenhetett le annak ideje 10 napról 4-5 napra.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés