Immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Méltóság Mezeje rendezvényt a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány szervezésében. Az alapítvány már 2004 óta segíti a súlyos állapotban lévő betegeket, nyújt segítséget nekik és családjaiknak ápolásukban. Péntek délután a Dóm Kőtárban az önkéntes ápolók munkája előtt tisztelegtek.

A Méltóság Mezeje rendezvényt minden évben kétszer rendezik meg. Ősszel egy megemlékezés keretében elültetik az Északi Várfalsétányon azokat a nárciszhagymákat, amik tavasszal kihajtanak. A nárcisz ugyanis a gyógyíthatatlan daganatos betegek szimbóluma, az élet, a remény, a ragaszkodás jelképe.

A virágok nyílásakor pedig nem csupán azok előtt róják le tiszteletüket, akik súlyos betegségben szenvednek, azok előtt is, akik idejüket áldozzák arra, hogy ápolják őket, könnyítsenek nehéz perceiken.

Ezúttal a várfalsétány helyett a Dóm Kőtárban kapott helyet a rendezvény

A rendezvényen, amit ezúttal a Dóm Kőtárban rendeztek meg, Őri László alpolgármester mondott beszédet, aki hangsúlyozta, ugyan sokat beszélünk az emberi méltóságról, de abba nem gondolunk bele, hogy ezek az értékek az élet utolsó szakaszában is ugyanolyan fontosak.

– Ez a program, ami már évtizedes hagyománynak mondható, jó lehetőség a köszönetnyilvánításra. Nagyon keveset beszélünk ezekről a feladatokról, amiket az ápolók végeznek, annak ellenére, hogy mekkora jelentősége van – mondta.

Őri: korunk hősei az ápolók

Az alpolgármester korunk hőseinek nevezte az önkénteseket, mindazokat az ápolókat, orvosokat, pszichológusokat, akik ezt a hiánypótló munkát végzik a városban. Ők azok, akik életük utolsó, legnehezebb szakaszában, a búcsúzás pillanatában is a betegekkel vannak.

Hirdetés