Jön Pécs legmenőbb fesztiválja!

Több mint 10 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre Pécs belvárosában a 2. Zsolnay Fényfesztivál fényfestő csapatai június 30. és július 2. között.

Pécs tavaly kísérleti jelleggel, de nem előzmények nélkül indította el a Zsolnay Fényfesztivált: a hátteret Pécs 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programja jelentette – idézte fel a fesztivál keddi budapesti sajtótájékoztatóján Őri László, a város alpolgármester; hozzátéve, az ötvenezres közönség igazolta, hogy érdemes folytatni a kezdeményezést.

Tavaly csodát hoztak a belvárosba!
Tavaly csodát hoztak a belvárosba!

Mint emlékeztetett, tavalytól Pécs a Modern városok program keretében évi 1,1 milliárd forint kulturális célú többlettámogatást kap az államtól. Ezért cserébe a város vállalta, hogy kulturális hidat képez a horvátországi, balkáni területek és a határon túl élő magyarok felé is. Ehhez a törekvéshez is jól illeszkedik a fényfesztivál, amely idén több mint 20 helyszínen csaknem 200 ingyenes programmal, számos sztárfellépővel várja a közönséget – számolt be Őri László.

Sipos Bulcsú Kadosa, a kultúráért felelős államtitkárság kabinetfőnöke közölte, a kormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap összesen 17 millió forinttal támogatja a Zsolnay Fényfesztivált.

Budapest, 2017. március 21. Sipos Bulcsú Kadosa, a kultúráért felelõs államtitkárság kabinetfõnöke, Õri László, Pécs alpolgármestere, Vincze Balázs, a fesztivált szervezõ Zsolnay Örökségkezelõ NKft. ügyvezetõje, Sztojánovits Andrea társkurátor, Zádor Tamás, a Zsolnay Light Art 3D mapping verseny szakmai partnere, Bordos László Zsolt 3D mapping mûvész és Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar ügyvezetõ igazgatója (b-j) a Zsolnay Fényfesztiválról tartott sajtótájékoztatón Budapesten 2017. március 21-én. Több mint 10 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre Pécs belvárosában a 2. Zsolnay Fényfesztivál fényfestõ csapatai június 30. és július 2. között. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Hatalmas fesztivált jelentettek be (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Vincze Balázs, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője és Sztojánovits Andrea társkurátor elmondták, hogy az EKF-címhez méltó rendezvényben gondolkodtak, amelyhez hasonló nincsen Magyarországon. A fényfesztivál valóban hiánypótló rendezvény, amellyel a magyarországi fényművészet végre méltó figyelmet kaphat – hangsúlyozták.

Zádor Tamás, a Zsolnay Light Art 3D mapping verseny szakmai partnerének beszámolója szerint a székesegyház homlokzata idén is különleges élményt kínál a nemzetközi 3D mapping versenynek köszönhetően, melyért a Kiégő Izzók csapata felel. Az alkotógárda egy gigantikus fényinstallációval is készül; mellettük egy másik világhírű magyar fényművész, Vicsek Viktor legújabb alkotásával most először mutatkozik be a fesztivál közönségének.

Budapest, 2017. március 21. A magyar fejlesztésû, programozható, LED-es ElmoStix zsonglõreszköz bemutatója a Zsolnay Fényfesztiválról tartott sajtótájékoztatón Budapesten 2017. március 21-én. Több mint 10 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre Pécs belvárosában a 2. Zsolnay Fényfesztivál fényfestõ csapatai június 30. és július 2. között. MTI Fotó: Balogh Zoltán
A magyar fejlesztésű, programozható, LED-es ElmoStix zsonglőreszköz bemutatója a Zsolnay Fényfesztiválról tartott sajtótájékoztatón (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

A belváros legismertebb épületeit útba ejtő, húsznál is több állomást érintő Fény Útján a fesztivál mindhárom estéjén lehet majd korzózni.

Bordos László Zsolt 3D mapping művész és Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója a fesztivál nyitókoncertjéről szóltak, melynek a Kodály Központ ad otthont. Az elektronikus zene világából érkező angol előadó, Emika tavaly készült, Melanfonie című albumát a MÁV Szimfonikusokkal közösen viszi színpadra, a beltéri épületvetítésért Bordos László Zsolt felel.

A koncertet látványos fényfelvonulás követi, amelyen a közönség fényjelmezekbe öltözhet és fényjárgányokra szállhat.

Még nagyobb durranás lesz az idei fsztivál, mint a tavalyi
Még nagyobb durranás lesz az idei fsztivál, mint a tavalyi

Pécs főtere egy álomszerű újcirkuszi előadás helyszíne lesz; a spanyol Voala Station légtornászainak egy 70 tonnás daru segít majd az égbe emelkedni.

A szabadtéri színpadon az Óperentzia zenekarral ad koncertet Lajkó Félix, zenél a Japánból érkező Zoku Macumoto és a Kwashibu Area Band élén fellép a ghánai Pat Thomas. Utcazenészként tűnnek fel a legnevesebb pécsi könnyűzenei előadók és visszatérő vendégként érkezik a tavaly nagy közönségsikert aratott olasz Fantomatik Orchestra is.

A koncertek mellett újcirkuszi, tüzes és színházi produkciók népesítik be Pécs utcáit és tereit. A Baleár-szigetekről érkező Circ Bover előadásában hatméteres bambuszrudakból épül különleges mozgó díszlet, a vállalkozó kedvű fesztiválozók számára pedig a Sienta La Cabeza barcelonai fodrászai fognak világító hajkölteményeket alkotni.
A rendezvény részletes programja a www.fenyfesztival.hu honlapon érhető el.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés