Átadták petíciójukat az ombudsmannak a pedagógus-szakszervezetek baranyai képviselői

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ma Pécsett tartott demonstrációt, amelynek keretében az alapvető jogok biztosának pécsi kirendeltségénél adtak át egy petíciót.

A Koller utca 7. szám előtt megtartott mai eseményen a két pedagógus-szakszervezet baranyai képviselői szerettek volna átadni egy petíciót, amelyben az alapvető jogok biztosánál indítványozták, hogy „indítson eljárást a Pécsi, a Siklósi, a Mohácsi, a Tamási, a Szekszárdi, a Kaposvári és a Siófoki Tankerületi Központ fenntartásában működő köznevelési intézményekben fennálló pedagógushiány kivizsgálása céljából”.

A PSZ és a PDSZ szerint az érintett régiókban meglévő pedagógushiány sérti a gyermekek, az Alaptörvényben foglalt megfelelő védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, a művelődéshez, ezen belül az oktatáshoz való jogát, valamint a szülők neveléshez való jogát is. A petícióban adatokkal alátámasztva mutatták be, hogy hol mennyi tanár hiányzik a rendszerből.

Mellár Tamás országgyűlési képviselő is ott volt a petíció átadásakor, és támogatta a szakszervezetek törekvését

Bittnerné Tóth Krisztina, a PSZ Baranya megyei elnöke miután átadta petíciójukat, elmondta, hogy a budapesti központi hivatalból érkezett Pécsre egy hölgy, hogy átvegye tőlük az iratot. Bittnerné azt is kifejtette a Koller utcai eseményen, hogy milyen kérdéseket tettek fel az ombudsmannak, illetve milyen kéréseket fogalmaztak meg.

  • Arra kérték az alapvető jogok biztosát, indítson mielőbbi vizsgálatok a köznevelésben tapasztalt jogi- és érdeksérelmek miatt, és vizsgálata eredményéről tájékoztassa a döntéshozókat és a nyilvánosságot is.
  • Megkérdezték tőle, hogy az ismertetett adatok mellett megvalósul-e a diákok Alaptörvénybe iktatott tanuláshoz való joga.
  • Kíváncsiak voltak arra, mit kíván tenni azért, hogy minden tanuló azonos minőségű oktatáshoz jusson, ami a jog szerint megilleti őt.
  • Feltették a kérdést az ombudsmannak, mit szándékozik tenni annak érdekében, hogy az oktatásban dolgozók jogai ne sérüljenek.
  • Illetve választ várnak arra a kérdésre is, hogy milyen felelősség terheli az államot a kialakult pedagógushiányért.

A mai megmozdulást a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is támogatta. A szervezet egyik képviselője, Brumecz Viktória a mintegy 30 fős közönség előtt úgy fogalmazott, a TASZ minden támogatást megad a pedagógus-szakszervezeteknek, és a tanároknak is, jogi tanácsadással és segítségnyújtással is állnak a szakma rendelkezésére.

Az eseményen a szakszervezetek képviselői szolidaritásukat fejezték ki a közelmúltban a polgári engedetlenségük miatt menesztett pedagógusokkal, és minden sztrájkoló tanárral, valamint ismét hangsúlyozták, hogy a sztrájk alapjog. Azt is elmondták, hogy október 14-én újabb országos sztrájk következik, valamint november végére egy nagy tüntetést is szerveznek.

Hirdetés