Megint a dohány: közérdekből ügyészséghez

Minden megyében, így Baranyában is a közérdekű bejelentést tesz az MSZP a trafikpályázat lebonyolítása miatt. Pécsen Nyőgéri Lajos, a párt városi szervezetének elnöke azt mondta, a leendő trafikosok jó része a Fideszhez köthető személy lesz, míg a korábbi dohányboltosok alig nyertek boltnyitási jogot.

– Baranyában is számos olyan személy nyert a trafikpályázaton, aki valamilyen módon jobboldali kötődéssel rendelkeznek. Emellett a pályázat kiírása után módosítottak a dohánytermékek árrésén, ami alapvetően befolyásolta a pályázatokat – mondta Nyőgéri Lajos. A párt városi vezetője szerint a pályázaton nyertesek között sok helyütt strómanok vannak, olyan emberek, akik egy-egy jobboldali képviselőhöz köthetők.

– A törvény nyertesei a jobboldali kötődésűek, képviselők családtagjai, barátai, miközben régi trafikosok nem folytathatják tevékenységüket. Számításaink szerint 10-15 ezer ember veszíti el állását a trafiktörvény miatt, s 2500-300 bolt zárhat be. Úgy gondoljuk, a társadalom számára sérelmes mind a törvény, mind a pályáztatás menete.

Ezért az MSZP szervezetei a megyei főügyészségekhez fordulnak közérdekű bejelentéssel. Azt kérik a hivataltól, vizsgálja ki, jogszerűen zajlott-e a pályáztatás.

Hirdetés

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. …és vajon miért nem licittel történt a koncessziós cigispályázat elnyerhetősége??? Ergo még plusz bevétel is jöhetett volna a költségvetésnek, DE! azért nem, mert ekkor fix, hogy nem a fityesz-féle alibibizniszesek nyertek volna!!!

  2. Az MSZP-nek még erkölcsi alapja sem maradt ahhoz , hogy bárkit feljelentsen!!
    Ez csak egy színjáték a megtéveszthető szavazóréteg előtt!
    Ha Budai úr tényleg elszámoltatta volna az MSZP-t már rég nem létezne!
    A legnagyobb gond , hogy Bajnait és Orbánt ugyanaz az alapítvány taníttatta Amerikában!!
    Az alapítvány neve: SOROS alapítvány!!!!!!!!!
    Különben meg miért lehet fagyit meg jégkrémet árusítani a Nemzeti dohányboltokban?
    Nem az volt a cél , hogy távol tartsák a gyerekeket?

  3. Sajnos itt van akiknek mindent szabad. De gyakorlatilag a haverokon kivül már szinte mindenkivel kib…tak eddig. Nem ezt igérték én is a most regnálókra szavaztam de már szégyellem. Soha többet nem megyel el.

  4. A feljelentés megalapozottnak tűnik. Nemcsak szakmaiatlan döntés született, hiszen túlnyomórészt nem a hozzáértő, több évtizedes tapasztalattal rendelkező emberek nyertek, hanem jogsértő is, mivel a koncessziós pályázatok elbírálása politikai közegben, bennfentes érdekek alapján történt. Ha a kormány nem hajlandó kiadni az újságíróknak a bíráralti dokumentumokat, akkor majd kikéri a bíróság. Ott már nem lehet “üzleti titokra” hivatkozni, minden gazemberség láthatóvá válik majd.

  5. Én azt sem bánnám, ha egyetlen dohányüzlet sem lenne. Felőlem egy doboz cigi lehet akár 5000Ft-is. Nem alapvető élelmiszer, mindenki eldöntheti, mennyit költ az önpusztításra.

Comments are closed.