Az utolsó Közgyűlés élőben

A nyári szünet utáni első, egyben a választásokig hátralévő utolsó közgyűlést tartották csütörtökön a pécsi városházán. De nemcsak emiatt, hanem azért is voltak parázs viták, mert arról is döntöttek, miként adják vissza a közterületeket a pécsieknek. A városvezetés megelégelte ugyanis a padokon fetrengő, részegeskedő csövesek jelenlétét Pécsen. Online tudósítottunk.

Frissítve (16:00) – Ez a testület így már nem ülésezik többet

Talán fáradtság lett úrrá a képviselőkön, talán mindenki egyetért a kevésbé fajsúlyos napirendi pontokkal, de szinte kizárólag a szavazásra buzdító melódiákat hallani a közgyűlésben. Végéhez is közeledik a közgyűlés, mi pedig befejezzük a tudósításunkat.

Meixner András korábbi MSZP-s alpolgármester kis beszéddel búcsúzott a testülettől, s egy – a jelenlévőkkel meg nem ismertetett – javaslatot is letett Páva Zsolt asztalára, korábban Keresztes Lóránt is búcsúzott. Páva Zsolt a pécsieknek, a képviselőknek, az ellenzéknek is megköszönte a négyéves konstruktív hozzáállást, utóbbinak a javító szándékú kritikát is. A választáson nem induló képviselőknek azt kívánta, találják meg számításaikat az élet más területein, az újrázóknak pedig további jó munkát kívánt. Sok sikert kívánt mindenkinek zárásként.

Köszönjük az egész napos figyelmet. A választások után az első közgyűlésen ismét várjuk olvasóinkat folyamatosan frissülő cikkel.

Képviselők, akik 2010 őszétől a közgyűlésben dolgoztak:

Dr. Páva Zsolt, polgármester, Fidesz-KDNP
Csizi Péter, alpolgármester, Fidesz-KDNP
Nagy Csaba, alpolgármester, Fidesz-KDNP
Dr. Hoppál Péter, frakcióvezető, Fidesz-KDNP
Kővári János, frakcióvezető, Összefogás Pécsért Egyesület
Dr. Tóth Bertalan, frakcióvezető, MSZP (Váltotta az ogy-választás után: Gazdag István)
Bognár László, Fidesz-KDNP
Decsi István, Fidesz-KDNP
Erb József, Fidesz-KDNP
Fogarasi Gábor, Jobbik
Grób Gábor, Fidesz-KDNP
Gyimesi Gábor, Jobbik
Haász János, Fidesz-KDNP
Hári József, Fidesz-KDNP
Hegyi Ákos, Fidesz-KDNP
Huba Csaba, Fidesz-KDNP
Dr. Keresztes László Lóránt, LMP
Dr. Kóbor József, LMP
Lengvárszky Attila, Összefogás Pécsért Egyesület
Meixner András, MSZP
Moór Eszter, Fidesz-KDNP
Nyőgéri Lajos, MSZP
Oszoli Dénes, Fidesz-KDNP
Dr. Őri László, Fidesz-KDNP
Schmuck Roland, MSZP
Sztojkovics Éva, Fidesz-KDNP
Trombitás Károly, Fidesz-KDNP
Végh Péter, Összefogás Pécsért Egyesület

Frissítve (15:14) – Szent Mihály Pécsszabolcson

Több mint hatvanmillió forintot költött a város arra, hogy Pécsszabolcson ismét közösségi ház jöjjön létre. Vasárnap avatják fel a Szent Mihály Házat. Az épületben, a korábbi iskola helyén ezután kulturális programokat rendeznek, de helyet kap benne orvosi rendelő is.

Frissítve (14:51) – Fogarasi a sporttámogatásokat vitatja

Fogarasi Gábor (Jobbik) azt firtatta, miért éppen azokat a sportágakat támogatja a város anyagilag amelyeket, s miért nem kapnak pénzt olyan sportágak, amelyek szereplői nagyobb sikereket érnek el. Páva Zsolt azt mondta, évek óta felülvizsgálják, milyen célra, mennyit költ a város, a döntésekbe minden képviselő és a szakma is beleszólhat. Hozzátette: legközelebb várja Fogarasi hivatalos javaslatait is, ha van ötlete.

Frissítve (14:33) – Schmuck: választás után foglalkozni kell a holdinggal

Schmuck Roland a közgyűlés szünetében azt mondta, a Pécs Holding közbeszerzéseinek vizsgálatára vizsgálóbizottságot hozott volna létre az MSZP, de azt a többség leszavazta. A következő testületnek ezt a szocialista képviselő szerint pótolnia kell, mert a holding hibázott: egy tízmillió forintot meghaladó szerződést kötött úgy, hogy a nyertes ajánlattevő sokkal drágábban dolgozott, mint az ugyanazt a feladatot ellátó korábbi partner. (Megjegyezzük, ezt ma már tövény szabályozza, ami előírja a minimális óradíjat, ami magasabb a korábbiaknál. Ennél olcsóbban nem lehet dolgozni – a szerk.) Hozzátette: a Közbeszerzési Döntőbizottság meg is büntette 450 ezer forintra a holdingot.

Schmuck úgy látja, talán a fideszes képviselők azért szavazták le a vizsgálatot, mert tartanak tőle, hogy valóban visszaélés történt. Hozzátette: azzal, hogy nem állítanak fel vizsgálóbizottságot, nem tudják teljes értékűen feltárni a részleteket. Az ügyet így október 12. után ismét elő fogják venni, mondta.

Frissítve (13:25) – Kővári beszólt a Fidesznek

Kővári János is sajtótájékoztatót tartott a szünetben a közgyűlési előterjesztésekről. Mint mondta, számos dolog lenne fontos a város számára, a fideszes városvezetés viszont politikai megoldásokat javasolt és fogadott el, nem a város valódi problémáira keresett megoldást. Azt mondta, a Zöld Főváros-pályázat kidolgozatlan, a közterület-használat korlátozása Kővári szerint pedig a hajléktalan-probléma szőnyeg alá söprését jelenti. Kitért arra is, hogy az önkormányzat eredménykommunikációjában nem esik szó a civilekről, holott ők is építették Pécset az elmúlt öt évben.

Frissítve (13:18) – Gyimesi: csak áttolják a problémát

Gyimesi Gábor a közgyűlés szünetében azt mondta: a Fidesz becsapta a szavazóit a hajléktalanokat érintő rendelet megszavazásával. Azt mondták ugyanis korábban, hogy meg fogják oldalni a hajléktalan-problémát. Gyimesi szerint azzal van a probléma, hogy van a hajléktalanok között 20-30-50 problémás személy, ennek ellenére olyan rendeletet szavaztak meg, amelyik földrajzi alapon kezeli a problémát. Mint mondta, nem lehet felosztani Pécset olyan célra, hogy kit sújtanak a problémával. Rámutatott: annak idején a közösségellenes magatartások meghatározásánál a Jobbiknak voltak javaslataik, ha azokat nem szavazzák le, már ma is fel lehetne lépni az utcán fetrengés, részeg óbégatás, az utcán élés ellen. Gyimesi szerint a rendelet nem ad komoly jogosítványt a rendőrök, közteresek kezébe.

Frissítve (12:55) – Pécs Európa Zöld Fővárosa lenne 2017-ben!

Páva Zsolt bejelentette, hogy – ha a képviselők is így döntenek – Pécs megpályázza az Európa Zöld Fővárosa címet 2017-re. Mint mondta, a város ma is sokat tesz a fosszilis tüzelőanyagok mellőzése, a zöld energiát támogatása ügyében.

Az Európa Zöld Fővárosa Díj (European Green Capital) a hosszú távú, innovatív környezetvédelmi megoldásokat előtérbe helyező városokat jutalmazza. Az elismerésben minden évben az a város részesül, amelyik a legjobban védi környezetét, és gondot fordít arra, hogy lakóinak egészséges életkörülményeket teremtsen. A díj előnye, hogy reflektorfénybe állítja a városi környezet javítását és a fenntartható növekedés elősegítését célzó helyi erőfeszítéseket.

Európa Zöld Fővárosának lenni számos előnnyel jár. Ezek közül az első a tisztább környezet, az új munkahelyek és beruházások, amelyek a felkészüléssel együtt járnak. A díj hozadéka az idegenforgalom fellendülése és a nagy nemzetközi médiavisszhang, valamint a környezetvédelmi projektek erőteljesebb támogatása.

A díjazott egy évig példaként szolgál majd a többi európai város számára, megosztja velük a gyakorlatában bevált módszereket, és Európa-szerte népszerűsíti a környezetbarát szemléletmódot.

A pályázatot elbíráló szakértői testület figyelembe veszi, hogy az egyes települések mekkora zöld területekkel rendelkeznek, és hangsúlyt fektetnek-e a „tiszta” tömegközlekedésre. Jó pontnak számítanak továbbá a hulladékgazdálkodásban és a zajszennyezés elleni intézkedések során megvalósított ötletes elgondolások. A nyertes kiválasztásához a pályázók korábbi környezetvédelmi eredményeit és távlati terveit is górcső alá veszik.

A díj korábbi nyertesei: 2010-ben Stockholm, 2011-ben Hamburg, 2012-ben VitoriaGasteiz, 2013-ben Nantes, 2014-ben Koppenhága, 2015-ben Bristol.

Kővári János azt mondta, még sok teendő van 2017-ig. Ő, mondta, korábban is javasolt olyan elképzeléseket megvalósítani, amelyek hozzájárultak volna a cím elnyeréséhez, de ezek egy részét nem indították el. Azt mondta, nem leszünk zöld főváros, ha nem tesznek komoly lépéseket ennek érdekében.

Keresztes László és Kóbor József szerint is meg kell pályázni a címet, de lényeges, hogy az elbírálásig, illetve győzelem esetén 2017-ig nagyon sokat dolgozzon az önkormányzat a zöld célok elérése érdekében. Azt javasolta, hogy a jövőben kérdezzék meg a pécsieket a környezetre káros beruházások előtt.

A közgyűlés szünetet tart 14:30-ig, lesz viszont eközben két sajtótájékoztató, jön a Jobbik és az ÖPE.

Frissítve (12:25) – Újra György-telep

Kővári János arról beszélt, hogy egy uniós támogatással György-telep rehabilitációja történhet meg. Mint mondta, a fejlesztésekkel emberi életkörülmények közé kerülnek a városrészben élők.

Kóbor József szerint szép a kezdeményezés, de ha nem sikerül jól, akkor az hosszú időre befagyaszthatja a hasonló programokat. Szóvá tette, hogy a helyiek számára eddig nem sikerült kellő számban munkahelyeket találni, emiatt meg kell hosszabbítani a határidőket.

Moór Eszter (Fidesz-KDNP) azt mondta, jól halad a program, s gyakorlatilag sikerre van ítélve. A Városrész képes lesz a felzárkózásra.

Gyimesi Gábor azt sérelmezte, hogy a helyieknek nem tudnak majd valódi munkát, csak közmunkát adni. Szerinte valódi megélhetés, a család ellátása nem finanszírozható közmunkabérből.

Frissítve (12:20) – Kővári kemény kérdéseket tesz fel, az ellenzék értetlenkedik

Kővári János több kérdést is feltett már bizonyos előterjesztésekkel kapcsolatban, igazi ellenzékiként kezdett viselkedni a Fidesz-KDNP-vel együtt az utóbbi öt évben legtöbbször egyhangúan döntő képviselő az szünet óta. Kóbor József meg is kérdezte, hogy vajon mi az oka annak, hogy kukacoskodik. Válaszadásra nem nyílt mód.

Frissítve (12:04) – Vincze viheti tovább a Harmadik Színházat

Ismét Vincze Jánost nevezték ki a Pécsi Harmadik Színház igazgatójává. A 67 éves szakember már 1977-től vezeti a tátrumot, illetve annak elődjét. Kinevezését egyöntetűen támogatták. A tisztség elnyerésére egyedüliként pályázott.

Frissítve (12:01) – Emlékművel tiszteleg Angster József orgonagyár-alapító előtt Pécs

Emlékművet állít idén Pécs a legjelentősebb magyarországi orgonagyár alapítója, Angster József (1834-1918) és családja tiszteletére. A Bérczi Zsófia tervei szerint 7,6 millió forintból készülő, 4,7 méter magas és 4,8 méter széles, 46 orgonasípból álló alkotás az Esze Tamás utcában kap helyet. A szoborba rejtett hangszóróból a közeli padokba épített gombok megnyomásával orgonaművek, továbbá Angster-leszármazottakkal, orgonaépítőkkel, orgonakutatókkal, orgonistákkal készült interjúk hallhatóak.

Az Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyár 1867 és 1951 között működött a baranyai megyeszékhelyen az Angster család öt férfitagjának irányítása alatt. A cég államosítás előtti utolsó igazgatója, az alapító unokája, Angster József 2012 tavaszán, 95 éves korában hunyt el.

A vállalat, működésének 84 éve alatt, 1300 orgonát készített, melyekből kis falusi templomokba éppúgy jutott, mint a kalocsai és a szegedi dómba, vagy átépítése előtt a Szent István-bazilikába. A cég jelét viseli, viselte a kassai és az első rekonstrukcióját követő mintegy fél évszázadig a Zeneakadémia koncertorgonája is – számolt be róla az MTI.

Frissítve (11:25) – Páva Zsolt: komplexen is belenyúlunk a témába később

Páva azt mondta, most kizárólag a rendeletről szavaznak, azaz, hogy tiltsák-e a közterületeken az életvitelszerű tartózkodást. Később dönthet a testület a hajléktalanokat érintő ellátórendszert érintő intézkedésekről. A rendeletváltozást egyébként a többség elfogadta, még Kővári János is támogatta azt. Az új, szigorú rendelet várhatóan október közepén lép hatályba.

A közgyűlés 10 perc szünetet tart.

Frissítve (11:02) – Csizi: elvárható, hogy a pécsiek ne éljenek félelemben

Csizi Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester leszögezte: nem a hajléktalan-ellátórendszerről kell dönteni, sem pedig jelenleg vitatkozni. Elmondta ugyanakkor: Pécsen számos ellátás működik, jól, méghozzá pécsiek sok tízmillió forintjából. Hozzátette: miközben az ellátórendszer 1700 embert lát el, van 20-30 olyan ember, aki problémás. – Elvárható, hogy ha 200 millió forintot költünk egy évben az utcán élők ellátására, akkor ne is élhessenek félelemben a pécsiek az utcán, lépcsőházakban élők miatt – jelentette ki Csizi.

Közgyűlés8

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szabálysértési törvény leírja, mi az életvitelszerű használat: olyan emberekre vonatkozik, aki szálláshelyre való visszatérés szándéka nélkül használja a közterületet.

A jogszabály egyébként így szól: életvitelszerű tartózkodásnak minősül minden olyan magatartás, amely alapján megállapítható, hogy a kijelölt területen való életvitelszerű tartózkodás a lakó- és tartózkodási hely, valamint egyéb szállásra való visszatérés szándéka nélkül, a kijelölt területen való huzamos tartózkodás érdekében valósul meg, és a kijelölt területen való tartózkodás körülményeiből, vagy a magatartásból arra lehet következtetni, hogy a jellemzően lakóhelyül szolgáló kijelölt területen végzett tevékenységet – így különösen alvás, tisztálkodás, étkezés, öltözködés, állattartás – az elkövető a kijelölt területen rövid időnként visszatérően és rendszeresen
végzi.

Elmondta azt is, a parlament másfél éve döntött arról, hogy hozhatnak ilyen rendeleteket, ezér Pécs sem sietett: megvárta a budapesti, debreceni tapasztalatokat. Ezek pedig, tette hozzá, azt mutatják, hogy alkalmas a problémák kezelésére.

Frissítve (10:51) – Schmuck: Munkát a hajléktalanoknak!

Kóbor József (LMP) azt mondta, pártpolitikai propagandaként kezelik a kérdést, s maga a közvélemény-kutatás is irányított volt. Azt mondta, senkitől sem hallotta még, hogy zavarják a hajléktalanok, azt sokkal inkább, hogy az éjszakai szórakozóhelyeken mulatozó egyetemisták idegesítik őket.

Schmuck Roland munkát adna a hajléktalanoknak és az utcán élőknek a közmunkaprogramban.

Oszoli Dénes (Fidesz-KDNP) azt mondta, a rendelet a közterületek használatát érinti, nem komplexen a hajléktalan-ellátórendszert, így jelenleg nem erről döntenek a képviselők. A cél, mondta, hogy a pécsi közterületek nagyobb védelmet kapjanak.

Kővári János azt mondta, a városnak gondoskodnia kell bentlakásos pszichiátriai, addiktológiai ellátásról, s mindjárt kevesebb problémás ember lesz a közterületeken.

Frissítve (10:36) – Az ellenzék nem a közterületekről, hanem a hajléktalan-ellátásról beszél

Terítéken a közteres rendelet. Mint megírtuk, a városvezetés tervei szerint komoly szankciókkal – pénzbírság, elzárás, közmunkára ítélés – sújthatnák a hatóságok azokat, akik magatartásukkal megzavarják a közrendet, veszélyeztetik a közbiztonságot, a közegészséget és a kulturális értékeket. A fideszes javaslat a tökrészegen óbégató, csoportosan padokon fetrengő, kéregető fedél nélküliekre éppúgy vonatkozna, mint bárki másra, aki megsérti ezeket a normákat.

Páva Zsolt polgármester elmondta: a nyáron 13 ezer pécsit kérdezett meg a Fidesz és közel 11 ezer ember támogatta a most tárgyalt elképzelések megszavazását. Hozzátette: a szankciók egy megoldási rendszer része, amelyet még több szabályozás is követ majd.

Közgyűlés3

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület városházi frakcióvezetője azt mondta, nem elegáns megbélyegezni társadalmi csoportokat, így a hajléktalanokat. Hozzátette: szakmai megoldásokat kellene inkább keresni a fedél nélkül élők problémáinak megoldására. Azt mondta, a szakmai szervezetek szerint főleg a pszichiátriai betegek, alkoholbetegek kezelésén kellene erősíteni.

A Jobbik részéről Gyimesi Gábor azt mondta, a rendelet olyan helyekre tereli a hajléktalanokat, ahol eddig nem fordultak meg. Ezzel szerinte a problémát nem oldja meg a városvezetés, csak térben máshová helyezi át. Azt mondta, szélesebb körben kellene gondolkodni, s szakmai összefogással lenne szükséges javítani a helyzeten.

Keresztes Lóránt leszögezte: nem támogatják az előterjesztést, mert nem rendszerszemlélettel közelíti meg a problémakört. Mint mondta, szakemberek véleménye alapján kellene komplexen kezelni a hajléktalan-kérdést.

Kóbor József (LMP) azt mondta, pártpolitikai propagandaként kezelik a kérdést, s maga a közvélemény-kutatás is irányított volt. Azt mondta, senkitől sem hallotta még, hogy zavarják a hajléktalanok, azt sokkal inkább, hogy az éjszakai szórakozóhelyeken mulatozó egyetemisták idegesítik őket.

Frissítve (10:18)

Az elmúlt húsz percben zárt ülés zajlott, többek között döntöttek arról, hogy jobban világító és kevesebb energiát fogyasztó lámpatestek világítanak a pécsi utcákon hamarosan.

Védett sírhelyek kijelöléséről döntött a közgyűlés a nyílt ülés egyik első napirendi pontja kapcsán. A rendelet célja, hogy olyan pécsi polgárok családjainak ne kelljen fizetniük a sírhelyért, ne kelljen azokat időről időre megváltaniuk, akik sokat tettek Pécsért. Első körben húsz pécsi polgár sírhelyéről döntöttek, Páva Zsolt kezdeményezését még az ellenzék is méltatta, például Schmuck Roland (MSZP) is támogatásáról biztosította a városvezetést.

Frissítve (9:40)

Keresztes László Lóránt (LMP) napirend előtt mindenkinek megköszönte a négyéves munkát, s azoknak is hálálkodott, akik a következő közgyűlésben biztosan nem lesznek jelen. Témájára rátérve megjegyezte: az utóbbi hetekben sikerpropagandát folytat az önkormányzat, a felől érdeklődött, milyen forrásból finanszírozza mindezt Pécs?

Közgyűlés6

Csizi Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester azt mondta válaszában: a 90-es évek óta együttműködnek önkormányzatok a megyei napilappal ilyen tekintetben. Azt mondta, az önkormányzatok fontosnak tartják, hogy a városok eredményeiről tájékoztatást adjon, ez közérdekű tájékoztatásnak minősül. Ez történt a megyei napilapban és ez egy összefoglaló kiadványban. Nagy Csaba (Fidesz-KDNP) azt mondta: az emberekkel tudatni kell, mi történt a várossal egy ciklusban.

Közgyűlés1

Korábban írtuk:

A közgyűlést egy polgármesteri gesztus előzte meg, ugyanis a városvezető a ciklusban dolgozó képviselőket egy fotózás erejéig a városháza előcsarnokába hívta.

Kővári János (ÖPE) napirendre kívánta venni a civil szervezetek támogatását, míg Schmuck Roland vizsgálóbizottság felállítását javasolta a Pécs Holding közbeszerzéseinek tekintetében. Páva Zsolt polgármester az Európa Zöld Fővárosa 2017 cím megpályázásáról kért napirendi pontot. Kővári előterjesztését nem tárgyalják, döntöttek, ugyanígy a többség leszavazta Schmuck javaslatát. A zöld fővárosról viszont tárgyalni fognak.

Hirdetés