13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálA világháborúk alatt is több lakás épült

A világháborúk alatt is több lakás épült

Az építőipar egésze idén kezdett el kikecmeregni a válságból, s közelít a 2008 előtti szinthez. Országosan az első negyedévben 50 százalékkal több lakás épült, de Pécsen szinte nem is érzékelhető elmozdulás. Bizakodnak viszont az ágazat szereplői, hogy a tavalyi évnél rosszabb nem lehet.

– A válság kirobbanása óta minimalizáltuk létszámunkat, s ma sem látjuk egyelőre, hogy a tavalyinál jóval több megrendelésünk lenne. Ki kell várni a gazdaság és a középosztály megerősödését, a hitelezési piac újbóli beindulását – vélekedik Dévényi Sándor.

A Pécsett tervezőirodát működtető Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész azt mondja, Baranya és Pécs az országos átlagnál rosszabb helyzetben van, hiszen itt egyelőre kevesebb az emberek pénze, s kölcsönt sem adnak olyan könnyen, mint például Pesten vagy a Közép-Dunántúlon.

Magától nem indul be...
Magától nem indul be…

A városban ezzel együtt folynak kisebb-nagyobb beruházások, de jellemzően kizárólag a magas minőséget képviselő, pár lakásos társasházakon dolgoznak vagy éppen a Mecsek oldalában folyik egy-két magánberuházás. Emellett az orvosi kar környékén várhatóak befektetési célú építkezések célzottan az itt tanuló pénzes külföldiek kiszolgálására – tudtuk meg építőipari cégektől. Zömük egyébként ma nem is pécsi munkákból tartja fent magát, hanem Budapest körül, valamint a Balaton környékén dolgozik.

A pécsi ingatlanközvetítők azt mondták lapunknak, hogy ma nincs komoly igény új ingatlanokra.

– Még mindig bőven telített a piac, a bedőlt hitelek miatt számos vadonatúj ingatlan keres gazdát jó áron, s igazán nincs olyan szereplő a kereslet oldalon, akit ne tudnánk kiszolgálni – mondta egyikük kérdésünkre.

Az országos tendenciák mindenesetre hosszabb távon bizonyosan hatással lesznek a pécsi számokra is, vélik az érintett ágazatokban, mindehhez ugyanakkor az is kell, hogy felduzzadjon a fizetőképes kereslet a megyében. Magyarán legyen több munkahely a környéken. Első körben a vélekedések szerint a gazdaság szereplői foghatnak beruházásokba, s csak ezek után lendülhet fel igazán a lakáspiac.

[box title=”Ötödannyi lakás épült, mint kellene” box_color=”#7979ec”]Dévényi szerint a tavalyi tízezer után idén talán ezerrel több épülhet Magyarországon. A múlt esztendőben a mélypont egyben az évszázad legrosszabb adatát is hozta, beleértve a két világháború éveit. Szerinte az ország nagyságához mérten évi 40-50 ezer otthonnak kellene épülnie, hogy fennmaradjon a lakásállomány egészséges újratermelődése.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő