10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletLakossági ötletbörze után szépülhetnek meg a kertvárosi kutyafuttatók

Lakossági ötletbörze után szépülhetnek meg a kertvárosi kutyafuttatók

Még augusztusban hirdetett ötletbörzét a Pécs Jövője Egyesület a Littke József utcai és Szaturnusz utcai kutyafuttatók fejlesztése kapcsán. A beérkezett közel 50 lakossági javaslat alapján a Biokom NKft. már el is kezdte a munkát a két területen.

A két kutyafuttató zöldterületeinek fejlesztése kapcsán várták augusztus közepe óta a lakossági javaslatokat, sőt, a fásításra vonatkozóan a Biokom egy előzetes szakmai koncepciót is készített, így ezzel kapcsolatban is várták a futtatókat használók visszajelzéseit – áll az önkormányzat mai közleményében.

– Megmozgatta a pécsieket a téma, hiszen alig néhány hét alatt összesen csaknem félszáz javaslat érkezett be az ötletbörzénkre – nyilatkozta Schmuck Roland, a Pécs Jövője Egyesület elnökségi tagja. – Örömmel láttuk, hogy a pécsiek nyitottak a társadalmi párbeszédre, és ha lehetőséget kapnak rá, akkor szívesen segítik ötleteikkel, észrevételeikkel a fejlesztéseket. Az előkészített szakmai javaslatnak az a része, amely egy levegőből olvasható hatalmas PÉCS feliratot formázó faültetést tartalmazott a Szaturnusz utcában, nem nyerte el a lakók tetszését, mert csökkenti a szabad mozgást biztosító teret, és a kutyák számára balesetveszélyesnek találták, ezért azt nem valósítjuk meg. Helyette a gazdik által kért módon, a kutyafuttatón a kerítés közelében kialakult ösvények mellett ültetjük majd el az árnyékot és védelmet nyújtó, a Városi Csemetekertből származó fákat.

A Biokom szakemberei a fákat a fenti elrendezésben november 30-ig ültetik el, de addig is megkezdték a többi lakossági kérés és javaslat megvalósítását. A Szaturnusz utcában a templom felőli kapunál az akácfa metszése és a körülötte lévő sarjak kivágása megtörtént, a Littke József utcában pedig már feltöltötték a kutyák által kiásott gödröket.

Mind a két futtató esetében hangsúlyos igényként jelent meg az ötletbörzén a területeket körülölelő kerítés, és a kapuk felújítása. A Littke József utcában ezt már idén meg fogják csinálni, de a Szaturnusz utcában is jövő június végéig el fog készülni a kerítés rekonstrukciója. Hogy ott miért tart tovább? A válasz egyszerű: a terület sokkal nagyobb, mint a másik futtatón, ráadásul külön kérés volt az is, hogy a kapuk alsó széleit itt sűrűbb drótfonattal egészítsék ki, hogy a kisebb testű ebek se tudjanak kibújni rajta.

A Biokom munkatársai még idén kicserélik, illetve felújítják mind a két kutyafuttatón lévő padokat, sőt, a Szaturnusz utcaiban jövő márciusig egy esőbeállót is felhúznak, mind a két a területre helyeznek majd ki kisebb kutya-akadálypályákat, és kutyavécéket is. Emellett a rongálások megelőzése érdekében vadkamerákat is kihelyeznek a két kertvárosi futtatóhoz.

A városháza közleménye úgy zárul, hogy a lakossági ötletbörzére érkeztek olyan kérések is, amelyek megvalósítása jelenleg túlmutat az önkormányzat lehetőségein. A kutyafuttatók közvilágításának fejlesztése, kutyaitatók létesítése és azok vezetékes ivóvízzel történő ellátása, illetve a Littke utcai területre vezető járda megépítése egyenként is több milliós, akár több tízmilliós beruházást igényel. Ezek megvalósítására pályázati lehetőségeket keres az önkormányzat, amely a jövő évi költségvetés tervezésénél is figyelembe veszi ezeket a lakossági igényeket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő