6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletLe kell venni a maszkot a pécsi bankban, amit kétszer is kiraboltak

Le kell venni a maszkot a pécsi bankban, amit kétszer is kiraboltak

Koronavírus ide vagy oda, biztonsági okokból le kell venni a maszkot abban a pécsi bankban, amit már kétszer is kiraboltak – derül ki az atv híradójából.

A kétszer kirabolt pécsi bankban biztonsági okokból mindenkit lefényképeznek, aki az ügyféltérbe érkezik, ez után lehet csak feltenni a maszkot.

A rablót egyébként azóta sem fogták el, pedig nettó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A pécsi bankrabló (forrás: Police.hu)

Katona Tünde, a Polgárőrség biztonsági szakártője az atv híradójában elmondta, bankbiztonsági okokból jó ötletnek tartja ezt a szabályt, mivel így a bűnözők nem érzik magukat biztonságban a maszkkal takart arccal.

Kiss Lászlót pedig nemrég azzal gyanúsították meg – nyilatkozta az atv-nek –, hogy ő követte el a bankrablást, mondván, ugyanúgy sántít, ahogy az, akit a rendőrség keres. A férfi szerint jogi aggályokat vet fel a maszk levétele zárt térben, hiszen járvány van, és ez kötelező, hozzátette, egy bank nem bírálhatná felül a kormány járványügyi intézkedéseit.

A Takarékbank egy közleményt is eljuttatott az atv-hez az üggyel kapcsolatban, melyben azt írják, a bankban kötelező a maszk viselése, de belépéskor egy rövid időre szabaddá kell tenni az arcot biztonsági okokból, hogy kamerákkal rögzíteni tudják az ügyintézésre érkezőket.

A híradó ide kattintva tekinthető meg.

Kiemelt képünk illusztráció.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő