Nőt küld harcba a pécsi MSZP

Az MSZP közeli Népszabadság információi szerint egy pécsi hölgy lehet a baloldal polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választáson. A szocialisták egyelőre nem beszélnek arról, valóban megvan-e a jelöltjük. 

Kovács ÁgnesMinden, a pécsi közgyűlésben helyet foglaló párt megnevezte már polgármesterjelöltjét, kivéve a szocialistákat. Az MSZP-sek vélhetően azért lassítottak ennyire, mert előbb rendezniük kellett soraikat az áprilisi választási kudarc után, s le kellett zavarniuk a tisztújítást is.

A jelöltállítási folyamat ugyan még nem zárult le – állítják az MSZP-nél -, ám a baloldali napilap tudni véli, hogy Kovács Ágnest, az Egyesített Egészségügyi Intézmények volt igazgatóját indítanák a választáson. A doktornő 2011-ig irányította az intézményt – tehát két évig a Fidesz regnálása alatt is – , majd azzal az indokkal mondott le, hogy orvosként szeretne inkább tevékenykedni.

Kerestük Kovács Ágnest is, ám eddig nem sikerült elérnünk. Egyelőre Puch László, a párt megyei és Gulyás Emil, a párt városi elnöke sem reagált megkeresésünkre. Úgy tudjuk, hogy a párt két hét múlva fog a nyilvánosság elé állni, akkor nevezi meg hivatalosan is jelöltjét és azt is, hogy közösen indítja-e a DK-val.

[note note_color=”#66acff”]Ő az MSZP Ternákja?

Prof. Dr. Ternák Gábor, volt fideszes pécsi önkormányzati képviselőt és elismert orvost indította a jobboldali párt 2002-ben Toller László ellen. Úgy tudjuk, mindenki biztos volt a bukásban, abban, hogy Toller magasan verni fogja az ellenjelöltet, ám Ternák volt az egyetlen, aki – becsületből – bevállalta a borítékolható kudarcot! Nem lett nagy meglepetés a választás eredménye: Toller csaknem háromszor annyi szavazatot gyűjtött be, mint a fideszes jelölt. [/note]

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés