Lesz-e több posta Pécsen?

posta

Sokak szerint főleg az ingyenes készpénzfelvétel és a csoportos beszedési megbízások banki díjainak emelkedése miatt többen fizetik közüzemi számláikat a postákon. Emiatt hatalmas sorok, hosszas várakozás fogadja sokszor a betérőket. Utánajártunk, a Magyar Posta tervez-e bármit is a helyzet megoldására.

– Jöttem már reggel, délután is, de mindig ez van. Nemcsak itt, hanem a közelünkben lévő másik postánál is. Már inkább bevárok minden csekket és egyszerre jövök. Egyszerűen nem értem, miért nem csinálnak valamit, miért nem állítanak be új alkalmazottat vagy tartanak nyitva kora estig – panaszkodott lapunknak a negyvenes Tóth Ferenc, egy kisebb kertvárosi postahivatalban.

Esete nem egyedi, az utóbbi hónapokban több levelet is kaptunk olvasóinktól, s mindben arra panaszkodnak, hogy többet kell várni a postákon, mint korábban.

Apáti-Tóth Katához, a Magyar Posta szóvivőjéhez fordultunk, hogy megkérdezzük, tesznek-e valamit a jelenség ellen, nyitnak-e új postát Pécsen, illetve mit javasolnak a pécsieknek.

Kora este hétfő, kedd kivételével érdemes menni
Kora este hétfő, kedd kivételével érdemes menni

– Pécsen jelenleg 19 posta működik, ezzel pedig cégünk túlteljesíti a jogszabályi előírásokat – mondta lapunknak hozzátéve: éppen mert szerintük a rendelkezésre álló kapacitás az igények kezelésére elegendő, nem terveznek postanyitást. Elismerte ugyanakkor, hogy valóban előfordul a forgalom hirtelen megugrása, amit folyamatosan hatékony munkaszervezéssel igyekeznek gyorsan kezelni, emellett a feldolgozási folyamataikat is racionalizálják és modernizálják.

Megkérdeztük, hogy mely pécsi posták a leginkább leterheltek, s melyeket, valamint milyen időpontokban célszerű felkeresniük azoknak, akik nem szeretnének hosszasan sorban állni. Megtudtuk, hogy a hétfő-kedd, napszakot tekintve pedig a délelőtt 8-11 közötti időszak a legzsúfoltabb minden postán, míg a nyitva tartási idő utolsó órájában mennek a legkevesebben.

Apáti-Tóth Kata azt nem mondta el, melyik postán a legkisebb a kihasználtság, azaz hol kell jó eséllyel keveset sorban állni. Viszont a leghosszabb ideig nyitva tartó postákon érdemes például hétvégén vagy késő délután, kora este megjelenni. A Jókai utcai főpostán, a plázában, az Indóház téren, az uránvárosi nagy postán és a Varsány utcában jó eséllyel ezekben az időpontokban nem kell hosszasan sorban állni.

[box title=”Ennyi könnyítés van” box_color=”#58a23a”]A posta az értesített küldeményeknél lehetővé tette, hogy internetes időpontfoglalást követően az általunk meghatározott időpontban tudjuk átvenni azokat. Így nem kell várakozni. A szolgáltatásba az Indóház téri és a Jókai utcai főpostát vonták be.
A másik könnyítés, hogy a Jókai utcában januártól külön táblán jelzik az ügyfeleknek, hogy melyik időszak a leginkább és legkevésbé forgalmas, így láthatjuk, mikor nem érdemes menni.[/box]

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nemhogy több posta sem lesz, minden postán csökkentik a létszámot, ez a meglepetése a vezetőségnek. Most aztán még hosszabbak lesznek a sorok!

  2. Na persze, adjál még ilyen további jó ötleteket! Talán, ha három ablak van, ne egy postáskisasszony dolgozzon az ügyfelekkel.

  3. Az ügyfél fizesse a csekkes díjfeladás díját, ne a szolgáltató, rögtön kisebb lesz a sor!

Comments are closed.