Lesz kicsi PEN idén

A Pécsi Egyetemi Napokat nem rendezik meg idén Pécsen, helyette egy kisebb fesztiválon tombolhatnak a diákok tavasszal. Kérdőívekkel mérték fel az egyetemisták ezzel kapcsolatos igényeit.

Tavaly összesen húszezer ember volt kíváncsi a fesztiválra, a napi nézőcsúcs is elérte a hatezret, tehát a Pécsi Egyetemi Napok 2013-ban minden eddiginél sikeresebb volt. A rendező Egyetemi Hallgatói Önkormányzat ennek ellenére idén nem szervezi meg a bulit.

Rinfel János, az EHÖK elnöke korábban lapunknak elmondta, azért döntöttek a kétéves rendszer mellett, hogy megőrizzék a rendezvény exkluzivitását, ugyanis a PEN-t egy nagyszabású fesztiválnak képzelik el.

PEN (1)
Igény van!

Az viszont tény – s ezt a szervezők is érzik – hogy a hallgatóknak szükségük van egy összegyetemi rendezvényre. Ennek érdekében az EHÖK több héten át kérdőívekkel bombázta a diákokat, hogy kiderítse, ebben a PEN nélküli évben milyen típusú fesztiválon vennének részt, szórakozásukra mennyit költenének, s nem utolsósorban milyen fellépőket látnának szívesen.

A lehetőségek között a Balaton is felmerült, azonban a kérdőívek kiértékelése után egyértelművé vált a szervezők számára, hogy Pécs az ideális helyszín egy PEN-pótló, de kisebb volumenű buli megrendezéséhez. Azonban, hogy egy igazán ütős fesztivált tudjanak tető alá hozni, az EHÖK a szponzorok mellett a PTE támogatására anyagilag is számít.

pen, Ákos1
Ákos zúzott tavaly. Idén még nem tudni, ki lesz helyette.

– Annyit elárulhatok, hogy Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok néven a negyedben rendezzük meg a három napos fesztiválsorozatot május 1. és 3. között – fogalmazott Rinfel János. – Lesznek sztárfellépők és párhuzamosan több rendezvény fut majd, megpróbáljuk a jelenlegi hallgatói életet kitelepíteni a helyszínre, promotálva ezzel az egyetemet. Maga a rendezvény a kultúra irányába mozdul majd – tette hozzá.

A pontos programokról, valamint a fellépőkről március 25-én egy sajtótájékoztató keretében adnak bővebb információt a szervezők.

Te ott leszel idén?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Hirdetés