6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletLipics Zsolt: betérdelünk a startgépbe

Lipics Zsolt: betérdelünk a startgépbe

Hétfő óta már hivatalosan is Lipics Zsolt a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. Az első napok feladatai után már a vírus utáni időszakra, és az újranyitásra készül a direktor.

Február 15. fontos nap volt a Pécsi Nemzeti Színház, és Lipics Zsolt életében is. Ekkor vette át ugyanis a teátrum irányítását a Jászai Mari-díjas színművész. Megkerestük az igazgatót, és arról érdeklődtünk, hogyan teltek első direktori napjai.

– Sok-sok munkával – válaszolta a PécsMa.hu-nak Lipics Zsolt. – Egyfelől az átadás-átvétel természetesen megtörtént, másfelől pedig azért a folyamatban lévő ügyeket is át kellett tanulmányozni, meg kellett ismerni. Nem unatkoztunk eddig a héten.

Mivel az érvényben lévő járványügyi szabályozások miatt a színházak egyelőre nem nyithatják ki kapuikat a közönség előtt, kíváncsiak voltunk, hogyan tervezi az igazgató a PNSZ előtt álló heteket, a korlátozások feloldásának pontos időpontját egyelőre nem ismerve, talán hónapokat.

– Ahogyan azt sok más hazai színház esetében láthatjuk, mi is mérlegeljük jelenleg annak a lehetőségét, hogy esetleg az online térben találjuk meg a kapcsolatot a közönséggel – árulta el az igazgató. – Ez ma még nem eldöntött kérdés. Az azonban biztos, hogy a műsoron lévő produkciók karbantartási munkáit azonnal elkezdjük. Nagyon fontos, hogy ezek a próbák elinduljanak, hiszen ha jön a nyitás, készen kell állnunk. Úgy szoktam fogalmazni, hogy be kell térdelnünk a rajtgépbe. Ha ez megvan, már csak a startpisztolyra kell várnunk.

Lipics Zsolt azt is elárulta, hogy már tervezési fázisban van két új színdarab is.

– Ezek próbáit április elején fogjuk megkezdeni – mondta. – Úgy kalkulálunk, hogy talán nyáron azért már a közönségünk is ellátogathat a színházba, így e két új darab akkor már debütálni tud. Azonban egyelőre legyen titok, hogy mely két darabról van szó. Legyen ez majd meglepetés mindenki számára.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő