12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálMinek listázzák az egyetemeket?

Minek listázzák az egyetemeket?

Az egyik elismert, nemzetközi egyetemi rangsorokkal foglalkozó intézet kimutatása szerint a Pécsi Tudományegyetem a 815. helyet szerezte meg a közel 28 ezer felsőoktatási intézmény közül. A látszat ellenére azonban valamennyi mutatóban javultak az egyetem eredményei.

Több mint húsz helyet esett vissza a tavalyi eredményéhez képest a Pécsi Tudományegyetem a University Ranking by Academic Performance (www.urapcenter.org) legfrissebb listájában. A mintegy 28 ezer felsőoktatási intézmény között az első kétezer részletes értékelését végezték el.

Tavaly a 794. helyet szerezte meg a PTE, ami azért számított méltó elismerésnek, mert az azt megelőző években nem sikerült bekerülnie az első 800-ba. Idén viszont csak a 815. helyezésig jutott az egyetem, ez a szám azonban csalóka.

urap pte

– A helyezés mellett árnyalja a képet, ha megnézzük, hogy a tavalyi adatokhoz képest szinte valamennyi mutatóban javultak a Pécsi Tudományegyetem eredményei, így többek között az egyetemünk citációinak (idézetek), elismert nemzetközi szaklapokban való megjelenéseinek és külföldi egyetemekkel együttműködésben született tudományos publikációinak száma alapján is javítottunk az egy évvel korábbiakhoz képest – fogalmazott Bódis József, az egyetem rektora. – Aggodalomra tehát nincs okunk, folytatjuk a megkezdett utat, és bízunk benne, hogy mindez jövőre már a helyezésben való előrelépésben is megmutatkozik – tette hozzá.

Kérdés, hogy akkor mégis mi alapján csúszott vissza a PTE. Az intézményben azt mondják, hogy valószínűleg a többi egyetem még nagyobb arányban javított az egyes mutatókon, ez lehet az oka a visszaesésének.

A pécsi egyetem egyébként továbbra is olyan elismert felsőoktatási intézményeket előz meg – a környező országok tekintetében – mint a horvát spliti vagy az osztrák salzburgi egyetem. Beszédes, hogy a tavalyi 770. helyezett grazi egyetem is hátrébb csúszott a rangsorban, idén a 803. helyen végzett, így elérhető közelségbe került a PTE-hez.

A művészeti kar, és a műszaki kar művészeti eredményei idén is kimaradtak a pécsiek értékeléséből, pedig munkájukat nemzetközi szinten is elismerik – ezek teljesítményét ugyanis nem mérik ennek a rangsornak a készítői.

egyetem

Ugyanezen rangsorban az ELTE – egy helyet javítva – az 508., a Semmelweis Egyetem a 565., a szegedi az 598., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pedig a 700. helyet szerezte meg, több helyezést rontva tavalyi eredményükön, míg a debreceni intézmény idén is 564. lett. A pécsiek mögött pedig nagyon leszakadva a Pannon Egyetem következik az 1340.helyen.

Az első tízben mindössze két európai felsőoktatási intézmény szerepel, a brit University of Oxford és a University of Cambridge.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő