LMP: nem számíthat Pécs a kormányra

A költségvetés módosításával és a közösségi közlekedés támogatásával kapcsolatban tartott szerdán sajtótájékoztatót Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője. A politikus az éppen zajló közgyűlésen elhangzottakkal kapcsolatban is elmondta véleményét.

Keresztes a költségvetés módosítása kapcsán elmondta, a város adóssággal és számos egyéb teherrel küzd, a jelenlegi vezetés már így vette át Pécs irányítását. Mindezen a koronavírus elleni intézkedések költségei még súlyosbítottak.

– A kormány eközben olyan intézkedéseket foganatosított, amelyek az amúgy is nehéz helyzetben lévő városok helyzetét tovább súlyosbítja. Ilyen a gépjárműadó elvétele, ami mintegy félmilliárdos hiányt okoz. Az állam kivonul a helyi közösségi közlekedés finanszírozásából, ami katasztrofális következményekkel jár és a szolgáltatás minőségének rovására fog menni. Ezen kívül a pécsi egyetemtől is közel kétmilliárd forintot igyekeznek elvonni – mondta.

Keresztes szerint Pécs egy nehéz időszakon van túl 2009 és 2019 között, ám már az azt megelőző évek is vészterhesek voltak. A legszomorúbb, hogy nem a pécsiek tehetnek arról, hogy ilyen nehéz helyzetben van a város.

– Ezeket az intézkedéseket vissza kell vonni. Ezért is kezdeményeztem, hogy mi, a pécsi-baranyai országgyűlési képviselők nyílt levélben forduljunk a kormányhoz és lépjünk fel a megszorító lépések ellen. A kormánypárti képviselők azonban fel sem szólaltak, nem is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A kormánytól pedig lesújtó válasz érkezett: semmilyen módon nem ismerik el azt, hogy Pécset nehezen érintenék az intézkedések, arra pedig abszolút nincs szándék, hogy visszavonják azokat. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy a kormányra nem számíthat a város.

– A közösségi közlekedés támogatása kapcsán szólaltam fel a parlamentben, a járműpark korszerűsítésére 6 milliárd forintot szerettem volna elkülöníteni a központi költségvetésből. Hiszen nem a pécsiek tehetnek a buszpark korábban történt botrányos kiszervezéséről és a 2011-es korrupt beszerzésről sem. Ám mindezt lesöpörték az asztalról, és külön megdöbbentő, hogy a fideszes Hoppál Péter is leszavazta, akit többek között a pécsiek szavaztak meg képviselőjüknek.

A politikus szerint a közgyűlés folyamán viszont egy pozitív jelzés érkezett a kormánypárti képviselők részéről, elismerték, hogy az állam nem vonulhat ki a közösségi közlekedés mögül, a városnak szüksége van a központi forrásból történő támogatásokra is. Illetve egyetértettek abban, hogy Pécs jelenlegi helyzetét kell nézni, a pécsiek érdekeiért kell küzdeni, ez pedig pártpolitikán felül álló kérdés.

Hirdetés