Nem dobták ki a Zsolnay-vázát

Nem igaz a Blikk azon állítása, amely szerint szemétben hever egy értékes Zsolnay-váza a Pécsi Egyházmegye területén – mondta Heidl György, az egyházmegye kulturális és kommunikációs igazgatója.

Az igazgató megkeresésünkre elmondta, hogy mivel most újították fel a palota kertjét, a régi, értékes, de rossz állapotban lévő tárgyakat, szobrokat összecsomagolták és elszállították a Székely Bertalan utcában található raktárépületükbe. (Egyébként a Blikk által közölt képen is az látszik, hogy a vázát egy raklapra rakták, habszivaccsal védték meg az alját, hogy ne sérüljön meg, sőt össze is kötötték.)

– Ez tehát nem kidobott tárgy. Terveink szerint a későbbiekben – amint lesz rá forrásunk, hiszen ezek a munkák komoly összegeket emésztenek fel – restauráljuk majd azokat a tárgyakat, amelyek felújításra szorulnak – mondta az igazgató.

Heidl György szerint nem történt más, mint hogy egy járókelő felmászott a raktárépület kerítésére, s onnan készített egy fotót, amit aztán úgy továbbított a lap felé, miszerint a váza a törmelékben fekszik.

Két ugyanilyen, Gorgó-főt ábrázoló váza található egyébként a Zsolnay-negyedben is.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés