Magyarország egyik legnagyobb bankjával működik együtt a PTE

Az egyetem és az OTP bank között több mint 20 éves az együttműködés. Most ezt a stratégiai megállapodást újították meg.

Évente húsz egyetemistát fogad szakmai gyakorlatra és kedvezményes ajánlatokat is biztosít az OTP a Pécsett tanuló és az egyetemen dolgozók számára. A Közép-Kelet Európában, 12 országban jelen lévő bank több éve nyújt segítséget az egyetemnek. A mostani megállapodás értelmében öt millió forinttal támogatja a hallgatókat és  dolgozókat.

hirdetés

Dél-Dunántúlon a bank 45 fiókjában több mint fél ezren dolgoznak. Évente 20 hallgató szakmai gyakorlaton is részt vehet az intézményben. Közülük többen az egyetem elvégzése után is a cégnél maradnak.

– Jelenleg is nagyon sok olyan kollégánk van, aki a Pécsi Tudományegyetemen végzett, de ez a megállapodás azért is fontos, mert nemcsak a bank ügyfélkörének bázisát, hanem a jövőbeli alkalmazotti körének bázisát is biztosítja – mondta Galovics Gábor, a pénzintézet ügyvezető igazgatója.

Az egyetem és az OTP bank közötti stratégiai együttműködést újították meg

– Magyarország talán legnagyobb pénzforgalmú intézménye számos kedvezményt biztosított idáig is az egyetemi dolgozóknak és szándékuk szerint ezt a jövőben is folytatják – mondta Miseta Attila.

Hirdetés