Milliárdos végrehajtás a pécsi közlekedési cégnél

Bár már tavaly januárban elrendelték a Pécsi Közlekedési Zrt. felszámolását, a cég ingatlanjait csak most fogják licitre bocsátani. Csak úgy röpködnek a százmilliók. A buszpark árveréséről egyelőre nincs hír.

Több mint két évvel ezelőtt rövid időre ugyan megjelent a NAV honlapján az a felhívás, amely a PK Zrt. buszainak elárverezéséről szólt, ám végül mégsem kerültek kalapács alá a pécsi járművek. Erre azonban hamarosan sor kerülhet, miután a cég felszámolása már az értékesítési szakaszban van.

A cégközlönyben ugyanis nemrég megjelent az a nyilvános pályázati felhívás, amely a cég birtokait veszi számba, kínálja fel azokat eladásra. A jelentkezési határidő pedig a napokon belül, április 12-én le is jár.

A felhívás szerint három csomagban akarnak megszabadulni az értékektől. Az elsőben egy kilencezer négyzetméteres beépítetlen telket, egy 1700 négyzetméteres telket és egy 23,4 hektáros területet akarnak eladni. Ezek mind a Füzes dűlőben találhatóak, és a felszámoló – akit a Pécsi Törvényszék jelölt ki – Vectigalis Zrt. egymilliárdos értéken hirdette meg. Ez a cég végzi egyébként a Malév felszámolását is.

A második csomagban kompletten szerepel a PK volt irodaháza a Bajcsy-Zsilinszky úton, részletezve az adott ingatlanban található különböző helyiségeket: a legnagyobb 557 négyzetméteres, a legkisebb 17 négyzetméteres iroda. A házban kilenc helyiséget – garázsokkal együtt – szeretnének eladni, az ingatlan értékét 120 millióra becsülték.

Az utolsó részletben pedig a Budai vámi és az uránvárosi buszpályaudvarra, járdára és kerékpárútra lehet licitálni összesen mintegy 274 millió forintért. (Megjegyezendő, hogy a buszmegállók és tömegközlekedést kiszolgáló épületek nem eladóak, azok nem a PK birtokában voltak.)

Az ingatlanok többségére különböző összegű végrehajtási-, illetve jelzálog jogokat jegyeztek be. A NAV esetében van olyan ingatlan, amelyet a hatóság 541 milliós jelzáloggal, valamint 1,72 milliárdos végrehajtási joggal terhelt meg.

Másutt viszont már a NAV egy 774 milliós, egy 909 milliós és egy 44 milliós végrehajtási jogot szerepeltet az ingatlan neve mellett.

Később egy 1,66 milliárdos végrehajtási jogot tüntettek fel az ingatlanok mellett, de találtunk két, összesen 70 milliós minisztériumi jelzálogjogot is a listán. A cég egyik volt vezetője pedig 22,5 milliós végrehajtási jogot jegyeztetett be több ingatlan esetében.

Kerestük a NAV-ot is, hogy tisztázzuk, pontosan mekkora adótartozást halmozott fel a cég, valamint mikor várható és milyen összegben a pécsi vállalat buszparkjának elárverezése – erre már volt ugyanis kísérlet –, de adótitokra hivatkozva semmilyen információt nem árultak el.

A tömegközlekedést mindez ugyanakkor nem érinti, hiszen jelenleg a Tüke Busz Zrt. látja el ezt a feladatot, így szolgáltatás továbbra is biztosított lesz.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés