12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálMár majdnem kihalt, Pécsen még látható!

Már majdnem kihalt, Pécsen még látható!

Vörös panda érkezett a pécsi állatkertbe, korábban még soha nem volt ilyen vad Pécsett. A világ egyik legveszélyeztetettebb fajáról van szó, a Földön már tízezer alá esett a számuk. Egyébként meg egy igazi cukiságbomba, az embernek szinte kedve volna megölelgetni.

A több mint harmincnapos karanténidő letelte után kedden mutatták be a pécsi állatkert új látványosságát, a vörös pandát. Siptár Dávid, a zoo igazgatója elmondta, az állat a rotterdami állatkertben látta meg a napvilágot 2003-ban, onnan előbb Budapestre, majd Szegedre került, innen kapta meg a pécsi park. Az Európai Fajmegmentő Program keretében érkezett Pécsre, a nemzetközi szervezetet folyamatosan tájékoztatták is a tartás körülményeiről.

Egyáltalán nem volt megilletődve

Az igazgató hangsúlyozta, a vörös panda a természetben is magányosan él, csak a párzás rövid ideje alatt van együtt a hím és a nőstény. Pécsett sem lesz párja Tündének, a vörös pandának, aki amúgy már elég idős egyed (az állatkertekben egyébként a húszéves kort is megérheti ez a faj). Viszont mint Siptár Dávid kiemelte, Tünde érkezése és tartása lehetőséget ad arra, hogy a későbbiekben majd ismét vörös pandához juthasson a pécsi állatkert, amire egyébként, éppen a faj ritkasága miatt akár éveket is várni kell.

Nagy „mászókarendszer” várta a pécsi zoo-ban

A vörös panda súlyosan veszélyeztetett fajnak számít, már kevesebb mint tízezer él belőle a Földön, az európai állatkertekben sem lehet több 230-250 példánynál. Elvileg ragadozó, de előszeretettel fogyaszt növényeket, magvakat, de azért a rovarokat, sőt a madárfiókát sem veti meg. Őshazája a Himalája, Kína, India, Nepál egyes tájai.

Már nagyon kevés él belőle a Földön

Pécsett a sarkantyús teknősök korábbi kifutóját alakították át a vörös pandának, egy hatalmas, fából készült „mászókarendszert” kialakítva, amit Tünde azonnal birtokba is vett. Sőt, már az első látogatók is megnézték, fényképezték – valószínűleg nem tévedünk, ha azt mondjuk, a cuki, szőrös kis állat hamarosan a pécsi állatkert új kedvence lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő