5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálA gyerekeknek a legjobb

A gyerekeknek a legjobb

A város energetikai fejlesztési terveinek mentén újult meg a Gosztonyi utcai bölcsi. Páva Zsolt polgármester, a sajtó, és az intézmény dolgozói jelenlétében avatta fel a a Fészek Bölcsődét, amely nem az első, de nem is az utolsó a modernizálódó intézmények sorában.

– A legutóbb megválasztott pécsi városvezetésének egyértelmű célja volt, hogy a fejlesztéseit ésszerűen, tervezetten, és úgy kell megvalósítani, hogy az egyes projektek hatása több területen is éreztesse pozitív hatását – kezdte beszédét a polgármester, majd hozzátette, hogy törekedtek a teljeskörűségére, ezért végezték el 2011-ben az alapfokú intézmények energetikai felmérését, mely kimutatta, hogy a Fészek Bölcsőde nagy segítségre szorul, mivel lényegében „az utcát fűtik az intézmény helyett”.

A polgármester és a bölcsőde vezetői is örülnek az új fűtőtesteknek
A polgármester és a bölcsőde vezetői is örülnek az új fűtőtesteknek

A városvezető elmondta, hogy az energetikai fejlesztés 53 millió forintos támogatásból jött létre, melyhez a bölcsőde további 6 millió forint önerő támogatást pályázott meg sikeresen. Így az önkormányzatnak mindösszesen 3,5 millió forint saját erőt kellett biztosítania.

– Minden város számára létfontosságú, hogy az általa üzemeltetett intézmények ne pazarlóan, hanem a lehető legtakarékosabban működjenek – mondta a polgármester, majd hozzátette, hogy az energiatakarékossági beruházások a városok jövőjének és fejlődéseinek kulcsberuházásai. A Gosztonyi utcai egység fejlesztésével pedig az épület energetikai besorolása „F”-ről „A”-ra, azaz kiválóra módosult, melynek köszönhetően az éves átlagos nettó 2,2 milliós forintos energiaköltség 1,4 millió forintos nettó összegre csökken,

páva zsolt2
Páva: folytatjuk a programot

A fejlesztésnek köszönhetően a Fészek Bölcsődében kicserélték az ablakokat, sor került a tető és a külső falak hőszigetelésére, és megvalósult az épület teljes fűtési rendszerének cseréje is, melynek köszönhetően korszerű lapradiátoros rendszert építettek be.

Páva Zsolt kijelentette, mivel a város pontosan tudja, melyik intézmény mennyire pazarló, egy komplett lista mentén folytatódnak a beruházások modernizálások nemcsak a bölcsődék, de az óvodák, iskolát tekintetében is.

Kiemelt, címlapos képünk illusztráció

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő