Már nem nyomoznak a PVV-ügyben

A Pécs Holding Zrt. elődje, a Pécsi Városüzemeltetési és Vagyonkezelő Zrt. (PVV Zrt.) ingatlanértékesítései kapcsán indított nyomozást megszüntette a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ügyben már harmadik alkalommal döntöttek így a baranyai rendőrök.

A Somogy Megyei Főügyészség szóvivője, Egerváriné Lucza Gyöngyi közölte, a felügyeletük alatt zajló ügyben eljáró baranyai főkapitányság május 19-i határozatában bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, ám a döntés után a feljelentő jogi képviselője bejelentette, hogy panasszal él a döntés ellen. Mint mondta, jelenleg a panasz indoklását várják a feljelentőtől, s ezt követően harminc nap áll rendelkezésükre, hogy döntsenek a panasz elbírálásáról.

A szóvivő hozzátette, a rendőrségi határozat kapcsán három út áll az ügyészség előtt: helyt adva a panasznak hatályon kívül helyezi a határozatot, ezzel együtt a nyomozás folytatására utasítja a rendőrséget, vagy helybenhagyja azt, vagy az ügyet a Legfőbb Ügyészség elé terjeszti.

A PVV Zrt. ingatlan-értékesítései miatt 2007 nyarán tett feljelentést egy pécsi magánszemély hűtlen kezelés gyanújával, s a rendőrök tíz adásvételt vizsgáltak. A somogyi főügyészség korábban már kétszer elutasította a baranyai rendőrségnek az ügy megszüntetésére vonatkozó határozatát. Ráadásul egy esztendővel ezelőtt az iratokban a rendőrök is megjegyezték, hogy az értékesítésekből vagyoni hátránya keletkezett a PVV Zrt.-nek, s korábban két gyanúsítottja is volt az ügynek.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Zsobrák Péter úgy nyilatkozott, hogy széles körben – igazságügyi szakértők bevonása mellett – lefolytatott nyomozást végeztek. Az eljárás során azt állapították meg, hogy a PVV Zrt. ingatlan-értékesítéseivel összefüggésben – a beszerzett személyi és tárgyi bizonyíték alapján – sem hűtlen kezelés, sem más bűncselekmény nem történt, s a „feljelentett cselekmény nem bűncselekmény”, ezért a nyomozás megszüntetéséről határoztak.

Az ügy további részleteiről nem kívánt beszámolni, a határozatban foglaltak kapcsán hozzátette: annak tartalmát az eljárásban érintett személyeken kívül más nem jogosult megismerni.

ár nem nyomoznak a PVV-ügyben

A Pécs Holding Zrt. elődje, a Pécsi Városüzemeltetési és Vagyonkezelő Zrt.(PVV Zrt.) ingatlanértékesítései kapcsán indított nyomozást megszüntette a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ügyben már harmadik alkalommal döntöttek így a baranyai rendőrök.

A Somogy Megyei Főügyészség szóvivője, Egerváriné Lucza Gyöngyi közölte, felületük alatt zajló ügyben eljáró baranyai főkapitányság május 19-i határozatában bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, ám a döntés után a feljelentő jogi képviselője bejelentette, hogy panasszal él a döntés ellen. Mint mondta, jelenleg a panasz indoklását várják a feljelentőtől, s ezt követően harminc nap áll rendelkezésükre, hogy döntsenek az panasz elbírálásáról.

A szóvivő hozzátette, a rendőrségi határozat kapcsán három út áll az ügyészség előtt: helyt adva a panasznak hatályon kívül helyezi a határozatot, ezzel együtt a nyomozás folytatására utasítja a rendőrséget, vagy helyben hagyja azt, vagy az ügyet Legfőbb Ügyészség elé terjeszti.

A PVV ingatlanértékesítései miatt 2007 nyarán tett feljelentést egy pécsi magánszemély hűtlen kezelés gyanújával, s a rendőrök tíz adásvételt vizsgáltak. A somogyi főügyészség korábban már kétszer elutasította a baranyai rendőrség megszüntetésére vonatkozó határozatát. Ráadásul egy esztendővel ezelőtt az iratokban a rendőrök is megjegyezték, hogy az értékesítésekből vagyoni hátránya keletkezett a PVV Zrt.-nek, s korábban két gyanúsítottja is volt az ügynek.

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság keddre ígért tájékoztatást.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés